Sziasztok!
Annyi mindent szeretnék nektek elmesélni egyszerre, hogy nem is tudom, hol kezdjem… Előre is elnézést, ha kissé csapongó lesz az írásom, de hát még mindig a hatása alatt vagyok egy fergeteges koncertélménynek 😊 igen-igen, koncertbeszámoló következik, méghozzá a legendás gitáristen, SLASH fellépéséről!! Pontosabban, Slash egyik side-projektjének, az igen rövid, „Slash feat. Myles Kennedy and the Conspirators” nevezetű formációnak a bulijáról fogok áradozni 😊
Április 19-ét biztosan sokáig fogom emlegetni; noha az utóbbi időben „visszatértem’ a koncertek világába, ez a mostani, néhány szempontból elsőnek számít. Először láthattam és hallhattam a Cilinderest úgy, hogy nem a Guns ’n Roses-zal lép fel. Ez volt az első igazi, nagyágyú koncert, ahová az én drága, elsőszülött gyermekem is velem tartott. És ebből kifolyólag ez volt az első, ahol (tekintettel a gyermek magasságára) ülőhelyen csápoltam végig a bulit. Ezúton is elnézést kérek a mögöttünk ülőktől, mert nem mindig sikerült ám ülve maradni…
Tehát, a gyerkőcöt a hónom alá csapva megindultunk a nagy budapesti nyüzsgésben az MVM Dome-ba. A sportcsarnok nagyon kellemes csalódást okozott amikor odaértünk, pontosan kapunyitásra. A beengedés kb 3 perc alatt megvolt, a biztiőr bácsi nagyon jó fej volt, segített az izgalomtól remegő térdű gyerkőcnek beolvasni a vonalkódot, majd maga mellett tartotta, amíg én is becsekkoltam. Kb. 2 lépés után host-ok sorfala várta az embereket és mindenkit profi módon irányítottak a megfelelő szektorok felé. A merch standnál, a ruhatárnál és a büfénél összesen kb 15 perc alatt végeztünk, további 5 perc volt, mire leültünk a helyünkre, ami nagyon közel volt színpad jobb oldalához, a második sorban (teljes kilátás Slash-re, yessss!). Komolyan mondom, ilyen gördülékeny, és jól szervezett koncertet itthon nem sűrűn láttam, szóval jár a hatalmas piros pont a Dome-nak!
Kényelembe helyeztük magunkat, és vártuk az előzenekart, akikről szégyen szemre ezidáig nem hallottam. A Mammoth WVH a nekik járó csupán 30 percben igen masszív műsort tett elénk, igazi pörgős rockkal, dögös gitárjátékkal és fantasztikus énekkel. ’Gyanús” volt a frontember gitárkezelése, úgyhogy gyorsan le is csekkoltam a neten… Hát, azt hittem, menten elájulok… Az énekes/gitáros, akit Wolfgangnak hívnak, nem más, mint a néhai legendás és utánozhatatlan Eddie Van Halen fia!!!! Atttyaisten, teljes sokkot kaptam… Hihetetlen, hogy mennyire jól játszik, nem is kérdés, hogy a génjeiben van a zene! Mindenkinek szívből ajánlom, hogy csekkolja le Wolfgang bandáját, mert brutál jók!!
Ezután gyorsan átszerelték a színpadot, ami minden sallangtól mentes lett; csupán a legutóbbi lemez borítóját tették ki egy molinóra, meg a színpad előtti színes reflektorokat kapcsolták be. Az egyik erősítőre viszont felkerült a magyar zászló! (Később láttuk, hogy a dobos, Brent Fritz magyar mezben játszik.)
Nyolc órakor pedig megpillantottuk a Legendát, aki fiatalos fürgeséggel sétált ki a backstage-ből és rögtön a berobbantotta az estét a The River is Rising-gal (asszem ezt végig visítottam, mint egy tizenéves csitri…). Myles énekhangja fantasztikus volt végig, megkockáztatom, van olyan jó, mint Axl Rose fénykorában… És ha már Axl… Azok, akik abban a hiszemben jöttek el, hogy Guns nótákat hallgathatnak, ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna. A zenekar ugyanis simán képes úgy végigtolni egy kétórás bulit, hogy a saját slágereiket helyezik előtérbe, és nincs szükségük arra, hogy a feldolgozások vigyék magukkal az embereket. A World on Fire, vagy a Driving Rain a korábbi albumokról már jól ismert volt, de szintén óriási sikert aratott Back from Cali, vagy a Starlight is. Persze előkerült néhány feldolgozás is, mint pl a Doctor Alibi – ami egy Lemmy-vel közös dal – , vagy Lenny Kravitztől az Always on the Run. A banda hihetetlen összhangban van, Slash szólóit sikerül tökéletes ütemben és hosszban beilleszteni a műsorba. Nincs rivalizálás, nincsenek sztárallűrök, nincs senki háttérbe szorítva. Olyannyira nincs, hogy a zenekarnak igazából 3 frontembere is van; Myles, Slash, és a basszer, Todd Kerns. Aki, nem mellesleg, szintén istenadta tehetség mind gitárral, mind pedig az énekhangjával. Az este abszolút meglepetése volt ugyanis, hogy a banda – először a működése során – eljátszotta a Perfect Crime című Guns számot, és ezt bizony Todd énekelte végig. Úgy felpörgettek minket, hogy azt hittem, menten leugrok a küzdőtérre…Egyszerűen nem lehetett ülve maradni!!!
A műsor kb felénél Slash egy jó 15 perces szólóval szórakoztatott minket, amit még kb 2 óra hosszan is elhallgattunk volna. A koncert operatőre teljesen ráközelített Slash kezére (ezt egyébként sokszor megtette, hálisten), így a kivetítőt is tátott szájjal bámultuk, egyszerűen nem lehet lekövetni a mozdulatait. Itt jegyezném meg, hogy egyébként nem vagyok oda a soha véget nem érő szólókért, de a Kalapos valami olyan zseni szinten hozza ezeket, hogy fel sem tűnik, mennyi idő telt el… Egész nap tudnám hallgatni…Ahogy Myles, vagy Todd énekét is… Mindketten szuper összhangban voltak a közönséggel, nagyszerűen kommunikáltak, és mindezt úgy, hogy közben két végtelenül szerény, és láthatóan hálás zenész állt a színpadon. Az egész bandára egyébként nagyon igaz, hogy – mint ahogy a színpadkép is – nélkülöznek minden fölösleges sallangot. Egyszerűen kiállnak, és azt csinálják, amit szeretnek. És amiben profik. Nincs szükség látványos showelemekre, háttértáncosokra, vagy vokalistákra. Odateszik magukat, és olyan igazi, dögös rockot játszanak, ami nagyon nagy ritkaság.
A bulit az Anastasia-val zárták, ez is hatalmasat szólt, Slash gyönyörű játékkal búcsúzott a közönségtől. Nem maradhatott el a pengető és dobverő osztogatás, illetve a „hivatalos” zárás, a híres kézenállás sem. Merthogy egy laza, két órás, szünet nélküli koncert után (amit egyébként végig ugrál és pörög) Slash-nek még erre is marad energiája… Amikor lemegy a színpadról, még többször visszainteget a mi szektorunknak, és végig hatalmas vigyor ül az arcán. Pont úgy, mint a gyerkőcömnek, akinek csodálattól csillog a szeme, aki szájtátva nézte és hallgatta végig a rock nagyágyúit. És akinek az volt az első kérdése, miközben a ruhatárhoz mentünk, hogy „anya, ugye legközelebb is megnézzük Slasht?” Hát, aranyom, rajtam nem múlik… 😊
És aki idáig jutott az olvasásban, annak óriási pacsi! Tudnék még sokat írni, de nem untatlak tovább titeket… Így csak néhány szó az oldalról, amit az élményről készítettem; itt sem akartam a megszokott „sallangot” hozni, ezért úgy döntöttem, hogy nem fogok egy 29 papírrétegből álló layoutot készíteni. Ehelyett stencileket és bélyegzőket használtam a háttér kialakításhoz, a fotóimról nem szerettem volna elvenni a figyelmet semmivel. Néhány matrica került csak fel, illetve a kedvenc, Sharp tongues feliratokból egy csomó… Mert a kevesebb néha több…
Keep Rockin’!!
Andi
Kíváncsi vagy, miket használtam?
-40%
-40%
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!
