Vendégalkotónk – Tóth Erika

Sziasztok Scrapkörlakók! Tóth Erika vagyok. Köszönöm a lehetőséget, hogy ismét kiemelt alkotó lettem és ezáltal inspirálhatlak benneteket a Bohém kihívásra. Sokat gondolkodtam mit is készíthetnék és hogy miből mert ilyen „bohémos” alkotást még nem készítettem, ez számomra is kihívás volt. Először is kellett keresnem egy „alanyt” aki köré felépítem az alkotásom… na de ki legyen…

The River is Rising

Sziasztok! Annyi mindent szeretnék nektek elmesélni egyszerre, hogy nem is tudom, hol kezdjem… Előre is elnézést, ha kissé csapongó lesz az írásom, de hát még mindig a hatása alatt vagyok egy fergeteges koncertélménynek 😊 igen-igen, koncertbeszámoló következik, méghozzá a legendás gitáristen, SLASH fellépéséről!! Pontosabban, Slash egyik side-projektjének, az igen rövid, „Slash feat. Myles Kennedy and…

The Moth

Sziasztok!   Boldog új évet mindenkinek! Gondoltam ráhangolódok egy kicsit a Sugallatok 2024-es kihívására, ami – legnagyobb örömömre – ismét a stílusirányzatokat teszi fókuszba. Néhány évvel ezelőtt már megismerkedhettünk néhány stílussal – és szerencsére ti is nagyon szerettétek valamennyit -, így ismét kipróbálhatjuk magunkat olyan irányzatokban is, amelyekhez egyébként magunktól sosem nyúltunk volna. A Stílusgyakorlat…

Szülinapra

80 – szép kerek szám, … nagy család, sok barát: nagy születésnapi köszöntés! Apósomat ünnepeltük hétvégén. Ezen alkalomra készítettem neki vendégkönyvet, vagyis jó kívánság és emlékfelidéző albumot, amit az ünneplés során a vendégek szeretettel töltöttek meg. Készítettem sok fotót is, gyűjtöttem a kedves pillanatokat, így az üzenetek mellé és a kimaradt üres lapokra pedig jöhetnek…

Tiszta lappal 3.0

Sziasztok! Tiszta lappal „sorozatom” legújabb tagját szeretném most bemutatni nektek. Korábban írtam arról, hogy idén igyekszem minél jobban lecsökkenteni a már meglévő készleteimet. Ezúttal az előre legyártott gyurma- és epoxi formákra került sor. Nagyon szeretem a szilikon öntőformákat és a velük készült díszítőket is! Így nem csoda, hogy sikerült egy viszonylag nagyobb mennyiséget felhalmozni ezekből…

Through the Trees

Sziasztok! A májusi Újratervezéshez szeretnék egy kis kedvcsinálót hozni nektek. Régóta csodálom Manna munkáit, és minden egyes alkalommal azon gondolkodom, hogy tudja így csípőből kirázni ezeket az elegáns, könnyed, harmonikus alkotásokat. Jó ideje szeretném már valamelyik layoutját liftelni, de eddig nem volt hozzá bátorságom… De most!!! Végre eljött az idő, nincs több kifogás, nyafogás, megcsináltam!…

Még egy zsákbamacska

Sziasztok! Folytatom az év elején megkezdett maradékfelhasználó/kupitlanító/zsákbamacska „játékomat”. Korábban írtam már, hogy rengeteg maradék papírom, kivágatom van, amiket egy (na jó, több) amolyan „mindentbele” dobozban tárolok. Most is előkerült két ilyen doboz, és a belőlük látatlanban kihalászott kivágatok kerültek fel egy layoutra. Alapnak az AB Studio Rustical time készletének egyik papírját választottam. Erre stencileztem téglafal…

Majdnem kihívás…

Sziasztok! Újratervezésnek indult, aztán teljesen önálló életre kelt a layoutom. Az az igazság, hogy nem tudom eldönteni, hívhatom-e ezt liftelésnek, vagy sem…De inkább hajlok a „nem” felé. A márciusi inspirációk közül Virág oldala fogott meg nagyon. Leginkább az elrendezése és a hangulata ihletett meg, ezért úgy döntöttem, elkészítem én is. Még tavaszi fotót is találtam…

Dark Virág

Újratervezés egy kis maradék felhasználással vegyítve jöhet? A februári kihívásra Virág csodaszép, romantikus, kör alakú layoutját „koponyásítottam”. Az elrendezést megtartottam, illetve most én is virágokat használtam a díszítéshez, (erről az utóbbi időben leszoktam, igyekszem minél kevesebb virágot használni), csak kicsit sötétebbre vettem a hangulatot…       Jó ideje már, hogy klasszikusnak számító háttérépítgetéssel készítettem…

Lelkem tükre I. rész

Tudom, tudom. Örökké renitens leszek, ha a kihívásról van szó 🙂 Kicsit fordítva vagyok bekötve talán … Viszont lehet, hogy pont így tudlak téged beindítani és inspirálni, úgyhogy nem is próbálok most sem változtatni ezen 🙂 A könyvekhez amúgy sem sok közöm volt mostanában… sem a múlt héten… sem a múlt hónapban… sem a múlt…

Csillámhajú lány

Sziasztok! Ma megérkezett hozzám Marlene adventi kalendáriumja. Hip-hip hurrá!!!! 🙂 Nagyon-nagyon várom, hogy nyitogassam a kis ablakocskákat! Egy kis meglepetéssel is készülök Nektek! 😉 Addig is gyártom szépen sorban a legújabb kollekcióval – Out Of This World – az art journal oldalakat. A mai alkotás a gyöngyhajú lány helyett, a csillámhajú lány becenevet kapta, hiszen…

Smile and wave

Sziasztok! Igaz már ősz van, de most mégis egy nyári tengeres art journal oldalt hoztam. Visszatértem a megszokott Art by Marlene, gel press és akril festék kombóhoz. 😀 Rengeteg pecsételés, firkálás és még ennél is több csillámpor látható az oldalon. 😉 Felhasznált termékek:    Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!Facebook csoportunk: kattints ide!