The other side – varrott mini album

Nagyon szeretem a varrott albumokat, mint tudjátok. Ez a kollekció pedig különösen közel áll a szívemhez. Így a kettő együtt igazi örömalkotás volt! Egyetlen dolgot nem birtokoltam – megfelelő mennyiségű időt. Mondanom se kell, hogy egy csöppet megcsúsztam vele – a shabby chic stílusgyakorlat ihlette, csak éppen nem sikerült időben befejeznem 😀 No problemo, most…

The River is Rising

Sziasztok! Annyi mindent szeretnék nektek elmesélni egyszerre, hogy nem is tudom, hol kezdjem… Előre is elnézést, ha kissé csapongó lesz az írásom, de hát még mindig a hatása alatt vagyok egy fergeteges koncertélménynek 😊 igen-igen, koncertbeszámoló következik, méghozzá a legendás gitáristen, SLASH fellépéséről!! Pontosabban, Slash egyik side-projektjének, az igen rövid, „Slash feat. Myles Kennedy and…

Tavaszi képeslapcsere

Karácsonykor nagyon szerettem, hogy igazi képeslapokat kapok a nekem sorsolt Scrapkör-lakóktól, úgyhogy a tavaszi képeslapcserére is beneveztem. Kétszer is 😀 Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Mannának az ötletet és az egész levezénylését! Sok szervezés van mögötte és külön hálám azért is, hogy időről időre emlékeztetett minket a cuki posztjaival, hogy hamarosan itt a…

Vendégalkotónk: Szántó Eszter

Sziasztok! Köszönöm a lehetősèget, hogy ismét hozhatok alkotást a blogra. Imádom a vintage stílust, de ha alkotni kell, akkor az egyik mumusom. Ránéztem a színpalettára és egyből tudtam, hogy AB Stúdiós elemekkel fogom megtölteni az oldalt. Végre elérkezett az idő, hogy felhasználjam az AB Studiós, villanykörtés rizspapírom egy képét. Felvittem egy kis festéket néhány színskálás…

Őszi szemek

Nagyon vártam, hogy megérkezzen az AB Studio Big Eyes kollekciója, mert nagyon klassz a színvilága, cuki a figura és hááát ez az egész nagyon tetszik. Tavaly őszi fotót dolgoztam fel (jó régen készült már Scrapbook oldal ide a blogra) , és foglaltam ezen kollekcióval keretbe. Ősz lévén bevetettem a Mintay meseszép díszített, faragott tökös chipboardját…

Örökké nyár

Imádtam ezt a nyarat: végre volt sok nyaralás, pihenés, meleg és minden szép és jó. Tudom van még belőle egy kevés hátra, de nekem augusztus közepétől már inkább az iskolakezdésre való felkészülés, munka, feladatok  ami előtérbe kerül.  A most készített albumkám a legutóbbi gyors egy hetes, sok programmal teli kikapcsolódásunkat örökíti meg és bevallom nagyon…

Boldogság?!?

Ehavi matiné Marie Antoinette világába repített el Minket. Ezidáig nem láttam még a filmet, örülök, hogy megnéztem. Sofia Coppola által írt és rendezett film eredeti módon mutatta be a francia királyné életét a francia forradalomig. Sokféle érzés és gondolat kavargott bennem végig a film nézése közben, hiszen próbáltam a havi mottónkat is figyelembe véve elemezni is…

Anyáknapi virágözön

Közeleg a nagy nap, amit szerintem az év minden napján lehet(ne) ám ünnepelni. Akár ajándékba, akár magunknak; az anyáknapi élmények megörökítése végett számos ajándék készül ilyenkor. Én is készülök a gyerekekkel, de most egy kicsit magamnak alkottam. Vászonra készítettem a mostani alkotásomat. De akár ugyanezt el lehetne készíteni pl vászon borítású albumborítóra is, vagy rétegelt…

Haladjunk lépésről lépésre

Végre kezdem talán utolérni magam 🙂 Így előkerültek olyan fotók, amelyekkel már régóta ígértem a tulajdonosaiknak egy alkotást. A Lift me up! kihívásunkban felsorakoztatott szebbnél szebb munkák közül nekem most először Jaya oldalára esett a választásom. Igyekeztem a liftelés során megalkotni a hátteret és felépíteni úgy az oldalt, hogy dominánsak legyenek rajta azok az elemek,…

Téli ráma dísz

Talán már észrevettétek, hogy szeretem a rámákat. Sokoldalúan kihasználható, jól variálható alap a scrapbook, mixed-media alkotásokhoz. Általában kevés időm van az alkotásra, így élvezem a kisebb, gyorsabban elkészíthető projekteket, amit be tudok fejezni egy üléssel. Ez is egy ilyen volt. Adta magát a dolog, előttem hevert a korábban rendelt kis méretű rámám, mellette a nemrég…

Szürreális stílusgyakorlat – Salvador Dalí

Sziasztok! Novemberben a szürreális stílussal ismerkedünk. E stílus egyik meghatározó alakja Salvador Dalí, így az Ő sziluettjét (nem saját ötlet, Pinteresten láttam) rajzoltam az art jorunalomba. Előtte azonban fehér gessoval lekentem mindkét oldalt. Ciao Bella rizspapírjait felragasztottam gel mediummal. Voyages Extraordinaires kollekcióból kivágtam a sakktáblát, az úriembert, a hölgyet, a zsiráfot , a szarvast és…