Élj a mának!

Az alábbi oldalt ajándékba készítettem egy tavalyi Balatoni nap emlékére. A fotó már este felé készült, mikor a napnak már olyan szép arany színe van. Élénken bennem él még a kép, hogy a mólón sétáltunk, Hanna körülöttünk rohangált és folyton figyelmeztetni kellett hogy ne menjen túl közel a móló széléhez. Mi pedig sétálgattunk, fotózkodtunk és…

You are my sunshine – moodboard inspirációk

Fiáth Móni alkotásaival már találkozhattatok korábban is itt nálunk, fogadjátok szeretettel két legújabb inspijét, amik a májusi moodboardunk alapján készültek. Csodásak!     Az art journalt, mint műfajt a Sugallatok Mixed Media ScrapKör-tagok alkotásain keresztül a fb-csoport indulása óta érdeklődve figyelem, a szedresi Scraptáborban pedig ki is próbálhattam. Mondanom sem kell, magával ragadott!!! Egy mini,…

Ez tart életben

Az e havi moodboardunkat én állítottam össze, de bevallom, nekem is okozott némi fejtörést. Eredetileg egy oldalt szerettem volna készíteni, de aztán tök véletlenül a kezembe akadt a kis akvarellpapíros füzetkém, amit Art Journalnak kereszteltem, és helyt kapott benne az első önálló alkotásom (a legeslegelső oldalam még a Finnabair workshopján készült, de azóta se mertem…

Nyeremény vászon

Nem is olyan régen a facebook oldalunkon volt egy játék, ahol semmi mást nem kellett tenni, csak egy kommentben megosztani velünk, hogy melyik képeteket szeretnétek megscrappelve viszont látni. Angéla is így tett, és mivel ő lett az egyik szerencsés nyertesünk, így kapott tőlünk egy vászonképet, amit én készítettem el. Mégegyszer gratulálok Angéla! 🙂

Vendégalkotónk: Hutás-Tóth Diána

Múlt havi Facebook kihívásunk nyertese Hutás-Tóth Dia, így e hónapban ő a vendég alkotónk, fogadjátok sok szeretettel! A nyertes oldal:   Pár szó Diáról Diától: 🙂 “Sziasztok! Hutás-Tóth Diána vagyok, scrapkörökben todido, két csodás, cserfes, huncut lány anyukája. Dalida 10, Mia pedig nemrég múlt 6 éves. Különleges kézügyességem soha nem volt. Amit kellett, azt megcsináltam, például…

Együtt

Mostanában elég nehéz Hannával közös képeket csinálni, nem sok kedve van nyugton maradni egy fotó kedvéért sem. Húsvétkor azonban “kiharcoltam”, így született pár ♥♥♥ kép. Az elsőn azért kicsit morci volt, hogy nyugton kell lenni:   Ebből a sorozatból talán ez lett a kedvencem, így oldalba is foglaltam. Az oldalt a csoportunk extra házifeladatához kapcsolódó…

U and me

Nemrég nézegettem a telefonomban a képeket amikor rátaláltam erre a fotóra. Tavaly nyáron készült balatoni nyaralásunkkor. Pocsék idő volt egész héten (18-20 fok nyár közepén :/), de azért sikerült minden napra valami programot kitalálnunk. A papír még mindig a 7dots Domestic Goddess kollekcióból van, amit clear gessoval alapoztam le. 2 színű misttel színeztem a hátteret,…

Türkiz moodboard kihívás

Áprilisban (is) csodaklassz moodboardunk van a Sugallatok Mixed Media Scrapkör havi kihívásán. Bevallom, a csupa türkiz szín, kicsit feladta a leckét. Mindenesetre alapnak tökéletesnek bizonyult a 13@rts papírja és klassz volt kipróbálni az új kincseimet is 🙂 A papírt clear gessoval lealapoztam, majd a fotó környékét fehér gessoval is összemaszatoltam egy régi bankkártya segítségévél, hogy…

Vászonalbum

Nagyon izgatott voltam, mikor először a kezemben fogtam az új vászonalbumunkat, tudtam hogy ebből valami nagyon jó fog kisülni 🙂 Így is lett, jelenleg ez a kedvenc albumom, imádom forgatni. Nemcsak a képek miatt, de szeretem az anyag textúráját, tapintását is. Erről az albumalapról beszélek, ha valaki nem látta még. Kezdésként minden oldalt hanyagul lekentem…

Rózsaszín csoda

Ezt a posztot is kezdhetném úgy, hogy ez az egyik kedvenc képem Hannáról, de azt hiszem szinte az összes scrapbook oldalamra jellemző, így inkább a technikai részéről írok pár szót 😉 Nemrég volt egy oldalon egy kihívás “Think Pink” jelmondattal, amiről egyből eszembe jutottak a nyári képek és persze a csodaszép 7dots papírjaim 🙂 Az…

Mixed media oldal Distress Inkekkel

Eredetileg az volt a tervem, hogy egy olyan videót készítek, amin bemutatom a stencilezési technikákat, vagy legalábbis egy részét. Aztán végül ez az oldal lett belőle 🙂 Alapnak egy fehér alapkartonra dolgoztam, amit 4 féle színű Distress Inkkel színeztem. Hogy egységes hátteret kapjak vízzel benedvesítettem és összefolyattam a tintát. Több féle módon stenileztem, misttel pötyögtettem,…