Vendégalkotó: Várnai-Vonnák Veronika

Várnai-Vonnák Veronika (Vera), 44 éves 3 gyermekes édesanya vagyok és imádom a macskákat. Jelenleg főállású anyaként tengetem éveimet. Férjem sokat dolgozik, ez által egyedül viszem a hátamon a családot, így sok időm nincs a hobbymmal foglalkozni. Hát a hobbim a scrapbook és egyéb kreatív alkotások  Amióta a sugallatok tagja vagyok sokat tanultam tőletek. Önbizalmam sok nincs,…

Vendégalkotónk: Tóth Erika

    Sziasztok Scrapkörlakók ! Tóth Erika vagyok. Év elején jelentkeztem a „jelentkezz vendégalkotónak” felhívásra és nagy örömömre Virág és a DT-s csajok bizalmat szavaztak nekem, melyet itt is szeretnék megköszönni. Ebben az évben 3 hónapban találkozhattok az alkotásaimmal, melyekkel remélem inspirálni tudlak benneteket. Itt hozom az első vendégalkotós alkotásom, melyre egy fali dekoráció készült.…

Vendégalkotónk: Baranyó Anna

Sziasztok Kedves Scapkörösök, Baranyó Anna vagyok. Nagy örömömre ismét vendégalkotó lehetek a blogon, ami azt jelenti, hogy a márciusi ÚJRATERVEZÉS kihíváson az én alkotásomnak szavazott bizalmat a DT csapata. Megtisztelő elismerés számomra, további erőt és lendületet ad, köszönöm szépen! 2018-ban hallottam először a scrapbookról, a mixed médiáról és teljesen elvarázsolt, mert hogy ez a papír, dekor…

Vendégalkotónk: Kosztolánczi Andrea

Kosztolánczi Andrea vagyok a Vidéki Lány Dekor megtestesítője. Bútorfestéssel  4. éve foglalkozom. Zalában élek Nagykanizsa városától pár km-re egy csendes kis faluban. A kreativitás, vonzalom a szép iránt, hogy környezetem szépíthessem mindig is életem része volt egész fiatal korom óta. Mostanra megengedhettem magamnak, hogy a hobbim legyen a munkám, persze ennek oroszlán része van Férjemnek,…

Vendégalkotónk: Balogh Mariann

Kedves Scrapkör-lakók!   Maya vagyok, és legnagyobb meglepetésemre ebben a hónapban én érdemeltem ki a lehetőséget, hogy vendégalkotó legyek a blogon. Nagyon örülök, hogy az előző havi kihívás-alkotásom alapján nekem szavazott bizalmat a DT csapat! (Ezúton is hálás köszönetem!) Amióta “az eszemet tudom”, alkotok, már akkor vegyítettem a technikákat, amikor azt még hírből sem nevezték “mixed médiá”-nak… (mivel…

Vendégalkotónk: Jakab Bernadett

Sziasztok! Nagy meglepetés volt számomra,hogy decemberben kiemelt alkotó lettem. Kicsit meg is ijedtem,hogy ez nem biztos,hogy nekem való. Ám,úgy döntöttem megpróbálom 🙂 . Szerettem a tavalyi év scraptivyti kihívásait. Az idei újratervezést,még gyakorolnom kell,igyekezni fogok ebben is. Anyasági szabadságon vagyok itthon,még egy kis ideig. Az alkotásaimból kiderül,hogy 4 gyerkőc anyukája vagyok, a scrapbookkal való kikapcsolódás…

Poker face – Jakubovics Anett

Múlt hónapban hosszú idő után először alkottam. Sajnos a mindennapos darálóban már el is felejtettem, hogy milyen csodálatos, pihentető és felszabadító érzés. Milyen jó az, amikor teljesen kikapcsolsz, megnyugszol és megszűnik a világ körülötted. Csak bíztatni tudok mindenkit, ALKOSSATOK! Nagyon boldog voltam, amikor a lányok nekem szavazták meg a bizalmat erre a hónapra és az…

Be More Bútor

A legelső bútorom amit festettem miután megismertem a bútorfestés alapjait már az elkészülése óta egy sarokban állt ezidáig. Benne tároltam a folyamatosan bővülő alkotáshoz való felszerelésem amit idővel ki is nőttem. Miután túl vagyok több munkán pozitív vagy akár negatív tapasztalattal, sok terméket megismertem és kipróbáltam, kialakult egyfajta stílusom, rálátásom az alkotáshoz, inspirálódtam hazai illetve…

Vendégalkotónk: Jakab Marianna

Felhők felett ragyog a nap Jakab Marianna vagyok, 3 gyermekes családanya, Szlovákiában élek. Az első találkozásom a scrapbookkal 2015-ben volt, amikor rendeltem egy testre szabott albumot Tikától, ekkor már örök szerelembe estem. 2016 kisebb és nagyobb növekvö pocakkal 2 WS Tikával és Sofival örökre függövé tett. 2019-ben részt vettem a MM táborban és hatalmas lelkesedéssel…

Vendégalkotónk: Fábián Anett – mini album

Sziasztok! Ebben a hónapban egy mini albummal készültem, aminek az volt az apropója, hogy apukám 65 évesen, 50 évnyi munka után nyugdíjba ment. Neki készítettem az albumot, melyben 8 fénykép kapott helyet a szakmunkásképző iskola gyakorlati éveitől egészen az utolsó munkanapjáig. Mikor megjelent a 13@rts Industrial Zone kollekciója, már tudtam, hogy ebből a készletből szeretném neki elkészíteni…

Vendégalkotónk: Vida Betti

Sziasztok! 🙂 Szeretném bemutatni nektek az utolsó Vendégalkotói munkámat. Először is nagyon köszönöm ezt a csodálatos utazást amit a Sugallatoknak köszönhetek, a lehetőséget és a megannyi kedves pozitív visszajelzést. Azt is, hogy befogadtatok a közösségbe. Az oldalakat a következő módon készítettem el: Minden hozzávalót előre kivágtam a scrapbook papír ívekből. Az első oldal alsó és…