Köszönet

… egyrészt azért, mert a Mintay Papers kijött ezzel a gyönyörű kollekcióval, a Dear Diary-vel, másrészt azért, mert a Sugallatok Scrapbookshopnál megvehettem és végre papír került az egyik kedvenc fotósorozatom alá 🙂 De legfőképpen azért, hogy esemény lett az is, ahogy sétálgatunk haza a bölcsiből. Most már oviból, de nem ez számít! Hanem ez a…

Hello Csajok!

A hétvégén Scraptáborban voltunk Tatabányán, és mint minden ilyen eseménynél, most is bejelentkeztem a fotócserés játékra 😀 A jelentkezők küldenek a szervezőnek egy – vagy több – fényképet, történettel, dátummal, instrukciókkal, vagy amit éppen fontosnak tartanak, és amit szeretnének scrapbook-oldalon viszontlátni. Aztán nagy titkosan kisorsolnak minket egymásnak, és a táborban meg is lehet nézni az…

Liftem liftem lifteltem

Szandrának van egy remek kezdeményezése, hogy színeket is lássunk szeptemberben a gót stílusgyakorlat mellett. Liftelj bennünket néven fut és a Sugallatok Mixed Media Scrapkör mappái között találjátok. Volt, azaz van jópár ötletem, időm sajnos kevesebb, de azért egy alkotást hoztam erre a játékra 😀 Bea alkotását választottam. Imádom! Legnagyobb döbbenetemre és tényleg teljes értetlenséggel állok előtte,…

Gót stílusgyakorlat – Fekete a feketével

Színek nélkül ejh, kemény az élet 😀 Mutatom a moodboardot. Mégpediglen azért, mert az alkotásom kivételesen látható módon (is) egyezik betűről betűre, azaz színről színre… Ott van a fekete, a világosabb fekete és a már majdnem szürke… Nnnajó, befejezem. Pedig simán szólhatna ez a poszt a feketéről is. Bocsika 😀 Azt hiszem, nem kell bővebben…

Az ifjú pár – vintage stílusgyakorlat

Mint tudjátok, a hónap stílusgyakorlata a vintage. Állhat közel az emberhez, vagy épp távol, de tagadhatatlan, hogy a stílus maga kifinomult és különleges. Egyszerű vonalvezetés és visszafogott részletek jellemzik, miközben annyiféle anyagot olvaszt egybe, hogy nehéz megtalálni az egyensúlyt. Pedig a harmónia a kulcsa az egésznek! Mondanom se kell, fel lett adva a lecke 🙂…

Nagyfotós minimal mixed media

Néhány szívemnek kedves dolgot hoztam össze ezen az alkotáson: Olit és a tengert, egy 12×12″-es naaagy fotót, ami ráadásul fekete-fehér, a parton szedett mindenféléket, a Mintay Papers Marina kollekcióját, rengeteg kivágott díszítőelemet, Splash! tintákat, akril chipboard-címet, a vízileveles chipboardjaimat, egy üvegcsét, matricákat és szócímkéket, a kedvenc stencilemet és bélyegzőimet. Van itt minden, mint a búcsúban,…

Hello én

Meglátni és szerelembe esni. Aztán simogatni, sokáig. Nagy levegővel kis képeslapokat alkotni. Megint csak gyönyörködni, simogatni. És végre belevágni! Ez volt velem és a 7th Heaven szépségességgel 😀 Adná magát, hogy valami igazán fontos, elegáns vagy ünnepi alkalomra használjuk ezt a készletet, mert olyan csodaszép, tökéletes, visszafogott és finom. Ha lett volna csinnadratta esküvőnk és…

Lovely Day mini album

Szép lassan rákattantam a varrásra. Nno nem a ruháink javítására vagy ad absurdum a konkrét ruházkodásunk végett, hanem csak és kizárólag scrapalkotásokhoz. Nagyon nehezen indult – tele kételyekkel, hogy erre valóban képes vagyok-e és kérdésekkel, hogy ezt mégis hogy’?!?! -, de annál lelkesebben!! Most már ott tartok, hogy a tervezés és az album alapjának megvarrása…

Abstract forever

Nem kis kihívás volt ez az absztrakt, ugye?! Izgalmas, kísérletező, szuper! Nekem legalábbis mindenképpen, de ahogy néztem a befutó pályaműveket, szerintem mindannyiunkra igaz! Emlékeztetőül még egyszer a moodboard: A Scrapkörben már mutattam az alapot, ezt a színes-szagos kavalkádot 😀 Most megmutatom azt is, hogy mivé lett, meg azt is, hogy hogyan! Egy jó vastag kartont lekentem…

Lovely Day

Nem készült Anyák napi ovis fotó. Nagy bánatomra, elpityeregtem a lehetőséget. Nnno, azért nem csak könnyeztem, hanem ölelgettem, puszilgattam is a kis ördögfiókáimat. Szóval tele volt a kezem! 😀 De az nem járja, hogy e jeles nap alkalmánból oldal se készüljön!! Így megszületett a legújabb kedvencem, egy csomó új kedvenccel és néhány régivel is 😉…