Egy olyan stílust hozunk Nektek, amely mindenkihez közel áll, pláne így tavasszal. Nem csak a fák borulnak virágba, hanem a szívünk is. Azonban, hogy ne legyen ilyen egyszerű és színes az életünk, kicsit csavartunk ezen a stíluson és monokróm változatban hoztuk el Nektek, hogy méltán hívhassuk kihívásnak az e havi stílusgyakorlatot is.
Ki ROMANTIKÁZIK velünk?
Néhány szó a stílusról és a jellemzőiről:
„A romantikus stílus irányzat általában gazdag fantázia, végletes és erős érzelemvilág, az egyén belső világának a kivetítése jellemzi. A romantikára jegyei, hogy témáit sokszor a múltból meríti. A szerelem élménye központi helyet kap a romantikában. E stílusban fellelhető a meseszerűség is megjelenik és a természet szeretete, a természet szépségeinek felfedezése. A keleti-, bizánci-, mór és román stíluselemek keveredése jellemzi még ezt a stílus irányzatot.
Stílus jellemzői:
– Melegség
– Otthonosság
– Szerelem
– Romantika
– Bájosság
– Természet
A romantikus stílusban mérvadóak a finomságok, az apró részletek, a hangulatok, az érzelmek megnyilvánulásai. A sejtelmes hangulatú díszítések, a csipke, a fodor, a virágminták, a míves motívumok, a gyöngyök, a szalagok mind jellemzői ennek a stílusnak. Amikor a romantikus stílusról esik szó, egy másik stílust is meg kell említeni, ez pedig a vintage, melynek különlegessége abban áll, hogy a régi stílusjegyeket újakkal, modernekkel párosítja. Az összhatás a régi időket idézi, ugyanakkor egyedi, különleges és kreatív.”
SZÍNPALETTA:
a szürke 50 árnyalata és a fehér
MOTTÓ:
“I love you’ means that I accept you for the person that you are, and that I do not wish to change you into someone else. It means that I will love you and stand by you even through the worst of times. It means loving you even when you’re in a bad mood, or too tired to do the things I want to do. It means loving you when you’re down, not just when you’re fun to be with.
A „szeretlek” azt jelenti, hogy elfogadlak olyannak, amilyen vagy és nem szeretnélek más emberré formálni. Azt jelenti, hogy szeretni foglak és melletted állok a legrosszabb időkben is. Akkor is szeretni foglak, ha nem vagy jó hangulatban vagy túl fáradt vagy ahhoz, hogy azt csináld, amihez nekem kedvem lenne. Azt jelenti, hogy szeretlek akkor is, ha padlón vagy, nem csak akkor, mikor móka és kacagás melletted az élet.
ÖTLETGYŰJTEMÉNY:
Az inspirációs Pinterest táblánkat itt nézhetitek meg.
HAVI ÉLŐ BEJELENTKEZÉS:
Szeretnénk Titeket még egy kicsit inspirálni a kihíváson való részvételre, így ebben a hónapban is élő bejelentkezés keretén belül készítem el a havi inspirációját. Előttetek, Veletek!
HATÁRIDŐ:
2019. április 30., éjfél
NYEREMÉNY:
Ciao Bella – Loving in the Rain A4 Creative Pad
A nyertest továbbra is SORSOLÁSSAL választjuk ki.
KIEMELT ALKOTÓ
A szakmai zsűri sem tétlenkedik, ugyanis a Sugallatok design csapata választja ki azt a kiemelt alkotót, akit a kihívást követő hónapban szívesen látunk a blogon, mint vendégalkotót és aki egy 10%-os kedvezménykuponban részesül.
A HÓNAP LEGJE
Mivel Ti vagytok a legjobb közösség, amit csak kívánhatunk és olyan nehéz mindig a választás, van egy freestyle kategória. Ezt mindig mi nevezzük meg az adott hónap nyerteseinek kihirdetésekor. Nem állandó cím, folyton változik, attól függően, hogy mi volt a legerősebb reakciónk, amit éreztünk a nevezett alkotásokkal kapcsolatban.
Pl. a hónap LEGÖTLETESEBB ALKOTÓJA vagy a LEGÚJABB FELFEDEZETTJE. A kiválasztott szintén egy 10%-os kedvezménykuponban részesül.
ÉV VÉGI NAGY NYEREMÉNY
Akik részt vesznek velünk az elkövetkező 12 hónap minden egyes kihívásán, azok között év végén kisorsolunk egy nagy értékű ajándékcsomagot a webshop termékei közül!
A Sugallatok csapattagok és a vendégalkotóink inspirációi:
A ti alkotásaitok:
Nnnode van nekünk egy új kihívásunk is, nézzétek csak!
GyerekJáték – SZERETET
Sziasztok anyucik, nagyikák, keresztmamik, nagynénik és jó fej barátnők, …
és Mindenki aki szeret gyermekével együtt kézműveskedni!
Új játéksorozattal készültünk számotokra , ami most nemcsak Nektek szól:
Hahó fiúk, lányok, kicsik és nagyok, alkotni szerető gyermekek!
Tudjátok: „Minden gyermek egy művész!” Itt a nagy lehetőség, hogy havonta itt a Sugallatok Mixed Media Scrapkörben ezt meg is mutassátok nekünk. Ez itt egy nagyszerű lehetőség arra, hogy anya, nagyi vagy egy kedves hozzátartozótok scrapes kincseit használjátok és elkápráztassátok a felnőtteket, hogyan is lehet lazán, jókedvűen szépet alkotni.
Örömmel látjuk kedves kis munkáitokat, amiért cserébe a kreatív csapattagok havonta szebbnél-szebb kis alkotócsomagokat ajánlanak fel számotokra. Természetesen, ha szeretnétek, akkor segítségül hívhattok felnőtt támogatást, ugyanakkor önállóan is elkészíthetitek az alkotásotokat, ami bármilyen mixed media technikával készülhet.
Lehet vászon, oldal, képeslap, ATC, címke, art journal, kollázs, tárgy, altered art és egyéb off the page projekt, stb., is, ami megfelel a havi kiírás feltételeinek. Amint elkészült a mű, azt fel kell tölteni a csoport adott FB mappájába a kihívás szabályzatában foglaltak szerint (ebben a felnőttek segítségetekre lesznek).
A részvét és az örömalkotás a legfontosabb, vegyetek részt minél többen, tanuljunk egymástól,alkossunk együtt, közösen, a magunk örömére, hiszen ez GyerekJáték!
A stílusról magáról a havi kihívásnál lehet olvasni.
Ebben a hónapban a fő gondolat –
a romantikus stíluson belül a SZERETET!
Készüljön anyáknapi ajándék vagy pl. egy kedves oldal, falikép a gyermek szobájába!
SZÍNPALETTA:
a kék és a türkiz minden árnyalata és a fehér
HATÁRIDŐ:
2019. április 30., éjfél
NYEREMÉNY:
Egy kis szeretet csomag, amiről a fényképet itt az albumban fogjátok megtalálni.
A nyertest SORSOLÁSSAL választjuk ki.
Izgatottan várjuk az alkotásaitokat! Ki tart velünk?
Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!