A havi kihívás alkotócsomagjából készítettem már egy albumot és most pedig egy 12″-es scrapbook oldalt is hozok, amit szintén ezen elemekből raktam össze. A 3 fényképem adott volt, nem akartam egyiket sem kihagyni, így ehhez igazítottam, alakítottam az elrendezést. Ez most egy szuper nyaralós emlék oldalba foglalása. Az alkotócsomagból viszont készíthettek pl. olvasós, nyári koktélozós, relaxálós, vagy éppen barátnős oldalt is, mert az alkotóelemek mind passzolnak ezen témákhoz is.
Az alapkartonra a mintát követve stencileztem kicsit, a Lavinia szívecskés stencilje igazi hullámokat is tud imitálni, így a víz fodrozódását ez alapozza meg a zászlók alatt is, egy kis hullámos színezéssel együtt. A csomagban levő kis zászlókat a téma szerint válogassátok össze és rendezzétek el az oldalon . Én a crop-a-Dile lyukasztó kisebbik lyukasztójával készítettem a lyukakat, amin keresztül sárga-fehér pékzsineget fűztem , majd tekertem körbe a csomagban levő szalagot. Kicsit pecsételtem, fröcsköltem az elrendezett elemekre, pár matrica, egy kis confetti és összeállít a nyári emlékoldalam. A listába betettem azt a Karine-s pecsétet, ami annak ellenére, hogy karácsonyi témájú, mégis sokat használom. szeretem a kis pöttyös részét, meg a rácsosat is , meg a festék pacákat is. Szerintem jól kihasználható szett, .. a lábnyomok, igaz most nincsenek bevetve, de egy túrázós oldalon, vagy albumban is jól mutatnak..
És még mindig van maradék a csomagból, így egy karikával összefűzendő album is várja, hogy elkészüljön. Ehhez a maradék lapokat – vagyis az albumból leeső papír darabokat – , a zászlókat összerendeztem, kilyukasztottam őket, a csomagban levő karikával egybefogtam és most már mehet rá a sok fotó és dekorálás. Ha kevés lenne a hely, akkor simán akár fehér alapkartonból is lehet hozzá tag-eket vágni , egy ki tintázás és máris a csomag része lesz. Ahol a zászlón levő minta nem passzol esetleg az albumka tematikájához, oda tegyétek a fotót, vagy azt dekoráljátok tovább. A színek illeszkednek, így az összhang már meg is van.
A karikára lehet még szalagokat kötni, vagy felfűzött gyöngyöket illeszteni, hogy minél vidámabb, színesebb legyen.
Elkészítéshez csak a képzelet szab határt, alkossatok, kapcsolódjatok ki és érezzétek jól magatokat!
Szép napot!
Felhasznált termékek:
Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!