Fantasztikus a februári kihívás moodboardja, imádom. Egy dolog imádni, de egészen már dolog vele alkotni. Nehéz, mint mindig, de kérem szépen a kihívás, akkor kihívás, ha kihívás 🙂 No, ezt tisztáztuk 🙂
Ebből a fotósorozatból, amiből a fotót választottam, többször veszem elő a képeket, mert egy akkor még kezdő, de mostanra már profivá vált fiatalember készítette és mindketten amatőrök voltunk, de mindketten illetve hárman, mert a sógornőm volt a stylist, nagyon izgatottan vágtunk bele a kalandba és szerettünk volna szép képeket készíteni.
Vékony voltam, dolgoztam, szabad voltam, szóval talán túlzás nélkül állíthatom, hogy utoljára akkor voltam elégedett a külsőmmel! Viszont törekszem arra, hogy újra elfogadjam és megszeressem a mostanit … de ez egy másik poszt lesz talán 🙂
Tehát kedvelem a fotót, mert titokzatos, nőcis. Jöhet hozzá ez a barokkos stílus. Fogalmam sincs,hogy mennyire sikerült hoznom, mert alkotás közben arra koncentráltam, hogy a színvilág megfelelő legyen és szokás szerint elkalandoztam.
A Piatek új arany mintás papírjait imádom. Nem is akartam nagyon elnyomni, ezért színtelen gessot használtam az alapozáshoz. Az első vonás után észrevettem, hogy bemattítja az arany csillogását, ezért csak ott kentem le végül, ahová a fókuszpontot és a dekort terveztem. Csipke maszk stencillel és vízfestékkel alakítottam ki a hátteret, kicsit meg-meg bolondítva szivárványporral, amivel szintén vigyázni kell, mert a duo meglepetéseket tud okozni 🙂 olyan értelemben, hogy a hígítás mértékétől függően csalogatható elő a kívánt árnyalat.
A csipkeszéleket arany viaszpasztával kenegettem meg, ugyanúgy, mint a fekete gessoval lekent fém díszítőelemeket.
A chipboardok arany hődomborítást kaptak és a repesztő pasztába is kevertem arany akrilt és egy kis sárga szívárványport, hogy élénk arany legyen.
Az oldalon végig a színárnyalatokkal játszadoztam. Vízfestékkel színeztem meg a fehér csipke virágot és a papírvirágok széleit, arany splash tintával fröcsköltem és arany és sárga mikro gyöngyöket szórtam.
Kicsit Dubai feelinget éreztem a végére a sok-sok csillogó dísztől 🙂
Szerintetek?
(U.i.: Piszkosul nehéz az arany csillogását visszaadni fotókon 🙂 )
Felhasznált termékek:
- Piatek Lucidity 12″-es papírja
- fehér gesso
- fekete gesso
- clear gesso
- 13 arts vízfesték paletta
- 13 arts stencil
- Scrapiniec chipboardok: Nagy szöveges háttér,Fantasma , csillár
- óarany mikrogyöngy
- Borostyán mikorgyöngy
- fekete hexagon csillám
- papír virágok, csipke virág
- fém díszítő elemek
- arany viaszpaszta
- arany gyöngyház festék
- arany csillámos splash tinta
- gél médium
- magic ragasztó
- arany domborpor
- bélyegzők
- Awesome felirat
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!