Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem eddig sok fejtörést okozott a szalagok, csipkék tárolása, hogy jól átlátható legyen és még mutatós is. Egy tavalyi Re-design with Prima élőben Iwona Marchewka mutatta meg a megoldást. Azóta tervezgettem, hogy egyszer majd készítek én is néhány vintage stílusú vállfát, ami tökéletes dísze a hobby szobámnak és egyben praktikus tárolási lehetőséget nyújt a szalagjaim, csipkéim számára. Hát most végre eljutottam a megvalósításig.
Vásároltam a kínainál 500 forintért 3 db fa vállfát, ami tényleg nem nevezhető óriási beruházásnak. Első lépésként lecsiszoltam a fáról a vékony lakk réteget, és a szálkákat, sorjákat. Ezt követte az alapozás fehér gessoval, újra egy kis csiszolás. Az előre elkészített gyurma, illetve gyantaformákból megterveztem a díszítést, a választott elemeket szintén alapoztam gessoval. Van ahol stencileztem is a vállfára, a formák felragasztása után, de így utólag rájöttem, hogy jobb lett volna a díszítőelemek felragasztása előtt, mert jól mutatott volna, a formák körül is, viszont így már nem fértem oda a stencillel. Miután minden díszítés felkerült, kiválasztottam az alapszíneket, és lefestettem mindent. Most jött az alkotás legizgalmasabb része, a díszítőelemek kiemelése különböző médiumok segítségével. Ebben sokféle wax volt a segítségemre valamint folyékony akril, impasto, és a vintage paint festékek is, melyeket száraz ecset technikával vittem fel. Ezzel jó sokáig eljátszottam. A kopottas hatás eléréséhez nedves törlőkendővel visszatöröltem itt-ott a festéket, illetve ugyanezt a megoldást használtam azokon a pontokon, ahol valami miatt elégedetlen voltam a látvánnyal.
Próbáljátok ki ti is, nagyon jó móka, és hasznos tárolási lehetőséget kínáló használati tárgy, vagy csak dekorációként az előszobát, teraszt, verandát étkezőt is fel lehet dobni vele.
Köszönöm, hogy elolvastátok!
Zsuzsi
Felhasznált anyagok
Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!