Sziasztok Scrapkörlakók!
Tóth Erika vagyok. Köszönöm a lehetőséget, hogy ismét kiemelt alkotó lettem és ezáltal inspirálhatlak benneteket a Bohém kihívásra.
Sokat gondolkodtam mit is készíthetnék és hogy miből mert ilyen „bohémos” alkotást még nem készítettem, ez számomra is kihívás volt.
Először is kellett keresnem egy „alanyt” aki köré felépítem az alkotásom… na de ki legyen az ?
Sokat nézelődtem, keresgéltem a papírjaim között mire rátaláltam a Touch of Nostalgia extra kivágószettben erre a csini leányzóra. Innen már sokkal könnyebb volt kitalálni, hogy a
továbbiakban milyen díszítő elemeket keressek.
Szürke lemezből egy 13 -as átmérőjű kört vágtam amit lefestettem fehér gessóval majd modellpasztával stencileztem.
Száradás után befestettem többféle színnel a hátteret (alul találjátok milyen festékeket használtam), majd jött az elemek felragasztása. Középre került a bohó leányka és utána sorra kerültek a virágok és a levelek.
Minden elemet elemeltem, amihez sörkartont használtam. A Scrapiniec csipijei közül választottam kettőt a boho love szettjeiből, melyekre embossing porral vittem fel a fehér színt. Díszítésnek használtam még szemcsés textúra kövecskéket és fehér virágokat. A legvégén még itt-ott fekete tintával pecsételtem és befejezettnek éreztem az alkotást.
Élveztem készíteni 🙂
Ti se maradjatok le az e havi kihívásról, jó alkotást mindenkinek!!!