Kedves Alkotótársaim!
Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy ismét vendégalkotóként szerepelhetek a Sugallatok blogján! Köszönöm szépen a lehetőséget! Lássuk, mit alkottam a Sugi facebook csoportjában fellelhető március havi moodboard alapú kihívására.
Alapként egy régi pillangós fa gyermekcsillár egy darabját használtam fel – lévén a kihívás tárgya a szárnyak, repülés, könnyedség volt. Csiszolás és alapozás után egy Piotek papírt ragasztottam fel rá, melyre metál vízfestékkel aranyoztam, majd fehér repedő pasztával stencileztem, végül mindezekre némi pecsételést raktam. (Arra figyeljetek, hogy a vízfestékek mindig mikor újra nedvességet kapnak „mozognak”, így ahol ez nem kívánatos inkább akrilokat használjatok.)
A kivágatok a Craft o’Clock Vintage Sky virágai, továbbá néhány szárnyas kis szépség a Mintay Wing-book kivágós könyvéből. Plusz az alap papírra és sima fehér kartonra is pecsételtem ugyanazzal a levél mintájú bélyegzővel, amit már korábban is használtam, majd kivágtam azokat is. A kiválasztásuknál csak a moodboard színeit vettem figyelembe. (Igaz a virágoknál viszonylag sok zöld levélke volt, de bíztam abban, hogy később el tudom nyomni a hatásukat.) Ezek mellett szerettem volna még egy kis extrát is bele vinni, így 1,5 mm vastag chipboardokat embossingoltam aranyra. Kicsit harsány lett a szín, de itt sem aggódtam: majd a helyére kerülve fehér gessoval tompítok rajta, ha szükséges – gondoltam magamban.
A kiszuperált ecset felhasználásával készült kompozíció lehet, hogy többeteknek ismerős, mert már sok alkotó használta előttem. Most éppen ezért nem tettem az ecset mellé öntőformával és akrilgyantával készült szárnyakat, hanem csak egy madárkát készítettem el fókuszpontnak. Ezt gessoval alapoztam, majd lefestettem akrilok keverékével, végül szárazecset technikával fehérítettem és wax-szal véglegesítettem a kiemeléseket rajta. Az ecsettel ugyanezt csináltam.
Mivel sohasem az egyszerű megoldásokat keresem, így itt is a minél nagyobb térhatás elérésére törekedtem. Ehhez régi műanyag függönykarikákat használtam – ezekre építettem fel a kompozíciót. Egyedül a madárka helyét tűztem ki véglegesen, s eköré ragasztottam fel először a chipboardokat, majd a papír kivágatokat. Arra figyeltem, hogy a kompozíció egyensúlya ne boruljon fel: ha az egyik oldalra ragasztottam valamit, akkor a másik oldalra – átlóban – is került egy hasonló elem. A nagyobbaktól haladtam a kisebb kivágatok felé: ha valami valahol tetszett, már ragasztottam is, és próbáltam nem túlagyalni, ahogy szoktam… A 3D hatást megmaradt szürkelemezek egymásra ragasztásával értem el.
Természetesen nem bírtam ki, hogy ne adjak az egésznek egy vintage vibe-ot, így mindennek a szélét kicsit antikoltam egy világosabb barna tintapárnával. Végül a szócímke, a levélkék és néhány üveggyöngy került az üresebb helyekre. A színeket végül fehér akrilfestékkel tompítottam: ehhez szárazecset technikát használtam, majd a maradék festéket felhígítva egy legyezőecsettel pöttyöztem az elemeket.
A fényképeket nézegetve, azonban nem tetszett a fókuszpontom színe, így átfestetem az akrilgyanta figurát: először fehéres lett, majd a kék mellett döntöttem. (Igaz a képeken nagyon eltér a színe, de élőben nagyon is szépen passzol a többi elemhez. Hát igen, fotózni is tudni kellene.) Próbálgattam még másfajta virágok és szárnyacskák beszúrását is, hogy ne legyen olyan „egyhangú” a lepkécském, de azok szerintem mind elrontották ezt a szép pasztel árnyalatot, így késznek nyilvánítottam a művet. (Bár mind tudjuk, hogy egy alkotás sosincs kész. 😀 )
Köszönöm, hogy velem tartottatok, remélem tudtok ötletet meríteni a vendégalkotásomból! Kellemes scrapbookozást Mindenkinek!






















