Alíz csodaországban kihívás során arra gondoltam, hogy tulajdonképpen én a TandiArtos cukiságokkal naponta csodaországban járok. Így ebben a hónapban ebből a mesevilágból építettem meg a kihívásra készített art journalomat egy régi könyvben. Az oldalpáron különböző TandiArt papírkészletekből válogattam össze a meseszereplőket. A mese állandóan teázós hangulatát pedig egy TimHoltz vágókéssel készítettem elő: kivágtam a csészikéket.
A könyvlapokat fehér gessoval kezeltem, majd szivárványporokkal színeztem meg. Papírpasztával stencileztem és azonnal csillámos hóhatású domborítóporral szórtam meg a káró mintákat (13art-os stencil). A kivágatokat fekete tintapárnával szegélyeztem még felragasztás előtt. Itt-ott használtam egy kis emelést, de nagyon keveset, hogy a könyvet azért be lehessen zárni. A teáscsészéket és a varázslatos felhőt fényes repesztőpasztával kentem át, hogy érvényesüljön annak porcelán jellege. A chipbordokat vízfestékkel színeztem és körbe firkáltam, csakúgy mint a többi elemet és magát az oldalakat is. Az üzenetet egy nagyon régi P13-as matricaíven találtam meg.
A kihívásokban sokszor nem is az “alkotás” elkészítése a sok idő, hanem az ötlet amíg összeáll, .. na az akár napok kérdése is lehet. Mert ugye az ember fejben alkot ezerrel amikor csak tud, aztán kieső perceiben esetlegesen próbálgat elemeket keresni, majd ráeszmél, hogy nem is úgy fog az kinézni, ahogyan az fejben meg volt írva. Lehet azért mert nincs is olyan alapanyag, kivágat, minta, .. vagy csak béna ahogyan elsőre egymás mellé kerülnek az elemek, .. vagy ezer ötlet közül melyik is valósuljon meg…. Nálam is gyakoriak ezek a probléma áradatok 🙂 , úgyhogy senkit sem tántorítson ez el a kihívás elkészítésétől! Nekem sem volt semmi gyári Alice dekorációm amit használhattam volna, és hát “abból kell főzni ami van” – szokták mondani 🙂 és ez a kihívás is benne. Terveztem én készíteni nagyoldalt, kék hernyó bábot, teapartyra való meghívót, kártyaalbumot, óraműhely kirakatot, .. de tegnap ezen Tandis oldalpár mellett tettem le a voksomat. (A többi ötleteim nyitottak a számotokra 🙂 )
Bátran alkossatok Ti is, adjon egy kis kikapcsolódást és jókedvet az elkészült szépség. Szép Napot!
és íme pár fotó a kedves kis oldalpárról:
Felhasznált termékek:
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!