20.9 C
New York
kedd, augusztus 16, 2022

Újra itt

Sziasztok!

Régen jelentkeztem már itt… Sok minden történt, talán egyszer erről is születik egy poszt, vagy terápiás alkotás… Rengeteg dolog kavarog bennem, hol jobban, hol kevésbé. Gondoltam, leülök és megpróbálkozok valamit kihozni ezekből az érzésekből. Hát, jócskán berozsdásodtam az utóbbi másfél hónapban, ezt egyből éreztem.

Ötletem sem igazán volt semmire, úgyhogy kihúzgáltam a fiókokat és kb ami a kezem ügyébe került, abból próbáltam meg kihozni valamit 😊 Tényleg annyira gondolkodás nélkül dolgoztam, hogy nehéz is leírni anélkül, hogy ne egy nagy katyvasznak tűnjön az egész…

Lealapoztam a rétegelt lemezt, gel mediummal felragasztottam a rizspapírt rá. Clear gessoval stencileztem virágos és téglafal mintákat, majd festéket folyattam köréjük. Aztán persze ez nem tetszett, de ugyebár a fekete gesso a legjobb barátom, úgyhogy ezzel tűntettem el ezt a kis bakit. Utána arra gondoltam, hogy kicsit feldobom a mintákat domborítóporral; a Ranger-nek van egy iszonyat jó szériája, amit Wendy Vecchi hozott össze. Ebből választottam ki a sárgát és a pirosat. A lemez széleire is került belőlük végül, annyira megtetszett.

A következő, ami a kezembe akadt, a 13@rts Back in time kivágóíve volt, innen pedig az elefántnak mindenképpen jönnie kellet 😊

Ezután gondoltam, a rizspapíron lévő női arcot kellene kicsit feldobni valahogy. Felnyitottam az utolsó rendelésem dobozát (ó igen, még sajnos érintetlenül hevert benne a sok szépség), amiben jó néhány Craft o’ Clock fóliát találtam. A grungy kereteket kivágtam, picit meglocsoltam őket alkoholos tintával, biztos, ami biztos alapon. A kivágóról még választottam pár elemet, egy dobozból pedig Tim Holtz ticketeket. A papír díszítőket most csak egymás mellé-alá ragasztottam, valahogy nem éreztem a késztetést a rétegzésre.

Valamilyen szöveges matricát kerestem, amikor ráleltem az Andy Skinner-féle kaparós matricáimra 😊, néhányat gyorsan felapplikáltam. Végül bélyegeztem is és a sarkokba washi-maradványokat is ragasztottam.

Dióhéjban ennyi, remélem, valamennyire követhető volt, de ha van kérdésetek, nyugodtan tegyétek fel a csoportban! Nekem ez „bemelegítésnek” nagyon jól esett, most igyekszem visszarázódni az alkotós mindennapokba.

A következő bejegyzésig is nagyon várom, hogy megmutassátok az alkotásaitokat!

Andi

Kíváncsi vagy, miket használtam?

 

Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!


Related Articles

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Kövess minket

0RajongókTetszik
3,434KövetőKövetés
0FeliratkozóFeliratkozás

Legújabb bejegyzéseink