Nem titok, hogy nagyon szeretem a Lavinia pecséteket és mindent, ami ezen kis tündérvilágba el tud repíteni, a csillámokat, a flittereket és a csillámló glittereket is. Régóta gyűjtöm ezen kincseket, viszont csak ritkán használom őket. Most azonban a nagy rendrakásom közepette mindent szépen egy helyre csoportosítottam, így most nagy késztetést éreztem, hogy ezekkel alkossak. Ugyanakkor jött hozzá egy löket azzal, hogy Virág felhívást tett közzé, hogy “Muti a Laviniád! és ezen hónap Scraptivity játéka feketében pompázik. Jajj a fekete, .. de itt végülis nagyon jól tud érvényesülni.
Ezidáig nem alkottam ilyen tündérvilágot vászonra, de mivel a játékban ez is szempont, és a korábbi alkotásomhoz használt vászon 2-es csomagban volt, így ezt is fel kellett használnom.
Kicsit, sőt nem is kicsit nehezebb vászonra alkotni, hiszen ami papíron szépen egyenletesen terül, az a vásznon szemcsés, vagy nem is tapad úgy, … ezért néha cselekhez kellett folyamodnom. Ha most kezdtek csak Lavinia pecsétes alkotásnak neki, javaslom, maradjatok még a papírnál, sokkal könnyebb oda alkotni és szebb, kiszámíthatóbb is az eredmény.
Na de lássuk csak, .. : Szóval vászonra alkottam, amit előtte színtelen gessoval kezeltem. Distress Oxide tintákkal kezdtem el a hátteret felvinni. A körhöz vastag, víztiszta fóliából , kör alakú vágókéssel készítettem maszk sablont, mert a Lavinia-féle sablonom sajnos nincsen. A maszk és a stencil használatával alakítottam a hátteret. Néha egy kis vizet fröcsköltem, amit papírtörlővel itattam fel, annak érdekében, hogy a színeket foltokban visszaszedjem. Amikor a hátteret elkészítettem, akkor elrendeztem a kiválasztott pecséteimet és fekete tintával felvittem azokat. Ahol szükséges volt, ott alkoholos tollal, illetve fekete festékkel kiegészítettem a pecsételt mintát, hiszen a vásznon nem tudtam teljes fedést adni a bélyegzéssel. aztán jöttek a csillámok, szemcsék, amik bearanyozták az alkotásomat. A keretet itt-ott fekete tintával még áthúztam, hogy keretbe foglaljam a tündéri történet. Jól kikapcsolódás volt ez az alkotás és gyerekeimnek is nagyon tetszik, aminek örülök 🙂 .
Szóval most rajtatok a sor: Muti a Laviniád! Ha kérdés merülne fel keressetek és igyekszem segíteni.
(A fotók lámpafényesek, .. bocsii, hosszúra nyúlt ez a nap..)
Szép hétvégét és jó alkotást!
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2022/02/Picsart_22-02-27_17-44-44-428_resize.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2022/02/Picsart_22-02-27_17-47-31-746_resize.jpg)
Felhasznált termékek:
![A képhez tartozó alt jellemző üres; dt_tag_negyzeteskep_SZM-300x300.jpg a fájlnév](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2019/03/dt_tag_negyzeteskep_SZM-300x300.jpg)
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
![A képhez tartozó alt jellemző üres; FB_IMG_1553443488456-300x300.jpg a fájlnév](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2019/03/FB_IMG_1553443488456-300x300.jpg)
Facebook csoportunk: kattints ide!