Én imádom a hógömböket! Most már szerencsére a lányaim is gyűjtik… Szeretem, ahogy megrázom és elrepít meseországba. Persze minden mulandó, de egy újbóli megrázás nem hagyja, hogy elillanjon ez a mese és mindig jókedvre derít.
Most hozott alkotásom is egy hógömb, ami egy varázslatos téli tájba repít Minket. A shakert rázogatva megannyi gyöngy, csillám, flitter hangja csilingel, miközben a sok virág és kiegészítő hol hófedte szemcsékkel, hol arany csillámokkal kápráztat el.
A hógömböt tartó részbe mágneses tartással egy mini harmónika albumot helyeztem el, hogy ezen hógömb megőrizze idei első hógolyózásunk emlékképeit is. Dekor és album egyben, csupa varázslat. 😊
Woodouts hógömb shaker alapját választottam, amihez a gyártó mellékeli a fóliát is. Vigyázat, ez nem hőálló, emiatt a munkafolyamatokat érdemes úgy átgondolni és ütemezni, hogy a fóliát ne érje hőlégfúvó melege. (Ezt a biztonság kedvéért egy levágott kicsi részen ellenőriztem, amit javaslok Ti is mindig tegyetek meg! )
A fóliára ettől függetlenül nagyon szépen lehet dolgozni, én is stencileztem, festettem, .. csak a száradási idővel kalkulálni kell. Addig el lehet készíteni a shaker keretének színezését, díszítését, amihez többféle médiumot is használtam.
A felhasznált elemeket listában szedve megtaláljátok, ha a készítés menetével kapcsolatban bármilyen kérdés felmerül, mondjátok és segítek szívesen.
Remélem Nektek is tetszik ez a kis varázslat és Ti is elkészítitek a saját verziótokat.
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2020/11/20201115_112323-1024x1024.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2020/11/20201115_112838_resize.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2020/11/20201115_113124_resize.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2020/11/20201115_112353_resize.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2020/11/20201115_112644_01_resize.jpg)
Felhasznált termékek:
![A képhez tartozó alt jellemző üres; dt_tag_negyzeteskep_SZM-300x300.jpg a fájlnév](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2019/03/dt_tag_negyzeteskep_SZM-300x300.jpg)
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
![A képhez tartozó alt jellemző üres; FB_IMG_1553443488456-300x300.jpg a fájlnév](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2019/03/FB_IMG_1553443488456-300x300.jpg)
Facebook csoportunk: kattints ide!