Tavasz első hónapjában a Sugallatok Újratervezés kihívás sok szép alkotást kínál számunkra.
Szerintem ebben a hónapban több liftelt alkotással is fogok jönni, mert nagyon nehéz választani és jó lenne többféle szépséggel gazdagabbnak lenni 🙂 .
Elsőként Ildi képeslapja ragadott meg.
Főként a színei és a vidámsága. Tudom, hogy vízfestékes a háttér, de én azonnal a rég használt alkoholinkjeimre gondoltam és azokat vettem elő. A színek telítettsége, gazdagsága mindig lenyűgöz. A szétfújást nehezebb ezen tintákkal megtenni, mint a vízfestékkel, de nem lehetetlen. Sokat gyakoroltam, így született jó pár képeslap alapom, ami jó lesz még más alkalommal is. Ildi pillangóit kétféle módszerrel idéztem meg. TH vágókéssel vágtam ki és szintén alkoholos tintával színeztem meg az egyik verzióban. A másik verzióban pedig a pehelykönnyű levegőn száradó gyurmából készítettem pillangót mould forma segítségével. Ezt is alkoholos tintával színeztem meg. Elsőre tartottam tőle, de nagyon jól lehet ezen öntött formákat is színezni ezzel a tintával. A gyurmaforma nagyon könnyű lett, így abszolút nem húzza le a papírt, és a magic ragasztó is nagyon jól megtartotta. Az üzeneteket Art by Marlene matricaívéből választottam, ahol a bőség zavarával kellett megküzdenem, mire megtaláltam a lapokra illő verziót. 🙂
Ha valaki nem használt még alkohol inkes dolgokat, akkor alább írok azoknak egy kis betekintőt az amúgy nagyon egyszerű technikába, ami nagyon bonyolultnak tűnhet elsőre.
Fontos az alap, én yupo papírt használtam. (fehér kartont, illetve átlátszó pausz lapokat) Ez fogja biztosítani azt, hogy a tinta megfelelően terüljön. Sajnos offset papíron kívül más erre nem alkalmas. A tintát a hozzá vásárolható alcohol blending oldattal, vagy 96%-os alkohollal lehet hígítani, finomítani és terelgetni. Alacsonyabb százalékú oldat sajnos nem hozza a kívánt hatást. A folyadék terelésére leghasznosabb eszköz a kézi pumpa, vagy esetleg szívószál és erős tüdő 🙂 De valljuk be sokkal kényelmesebb és praktikusabb is a kézi pumpa, és más megjelenést is fog eredményezni az alkalmazásával a felületünk. Igazából ha megvannak az alapanyagaink – az alkoholos tintákról se felejtkezzünk meg! – akkor már csak a játék, kísérletezés, gyakorlás marad, amivel kedvünk szerint készíthetünk szebbnél szebb alapokat. Érdemes TimHoltz kapcsolódó videóit is megnézni és Tőle is ellesni sok -sok gyakorlati praktikumot. Ha van kérdésetek jelezzétek a Sugallatok MixedMedia Scrapkörben és segítek szívesen!
És most pedig mutatom az én képeslapjaimat, amiket a színek és a pillangók inspiráltak.
Felhasznált termékek:
Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!