Happy Halloween!

Október vége, és nagyon várjuk már a Karácsonyt! … Kisebbik lányom visszaszámol már december elsejére is, hiszen decemberben indul a “móka”. Addig viszont még egy gyors tökfaragás bele kell férjen, hogy az ünnepek sorra kövessék egymást! Jó kikapcsolódást kívánok Nektek is, akár tökfaragással, vagy az esti cukorka gyűjtéssel. Tavaly készült egyik tököcskénk (idén még bele…

Ooops… Ooops

Sziasztok!   El sem hiszem, hogy a kezemben tarthatok egy újabb 7Dots Studio készletet ennyi idő után!! Szerintem még soha életemben nem vártam annyira a futárt, mint most… Tudjátok, ez nekem igazi szerelem-márka, ezzel kezdtem scrapbookozni, aztán mixed mediázni, és a mai napig is meghatározó eleme a stílusomnak. Így hát muszáj volt készítenem valamit gyorsan,…

Vendégalkotónk: Balogh Maya

Kedves Scrapkör-lakók! Maya vagyok, és újból vendégalkotó lehetek a blogon. Nagyon örülök, hogy az előző havi kihívás-alkotásom alapján ismét nekem szavazott bizalmat a DT csapat! (Ezúton is hálás köszönetem!) Amióta “az eszemet tudom”, alkotok, és mivel szeretek “szabályszegő módon” kísérletezni, már akkor vegyítettem a technikákat, amikor azt még hírből sem nevezték “mixed médiá”-nak… 2018-ban csatlakoztam a csoporthoz, 2019-ben vettem…

Vendégalkotónk: Tóth Erika

Sziasztok Scrapkörlakók ! Tóth Erika vagyok. Itt hozom az októberi vendégalkotásom első projektjét 🙂 Mostanában nagyon rákattantam  az újabb Primás mouldokra ezért mindenképpen olyan alkotást szerettem volna készíteni amihez ezeket fel tudom használni díszítésnek. Egy eldobásra váró kis dobozkából varázsoltam nektek egy kis ékszerdobozt. Mérete 15*8,5*8,5 cm. Helyes kis dobozka ráadásul még egy kis mágnes…

Vendégalkotónk: Szántó Eszter

Sziasztok!   Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy jöhetek megint egy alkotással a blogra. A Marlene vonal elég közel áll hozzám, bár elég ritkán hozok ide ilyen alkotásokat, mert ezt a vonalat ketten is erősítik rajtam kívül. Most viszont, hogy beleszerettem Zsani színes, tündérkés alkotásába adott volt, hogy őt válasszam a liftelésemre. Ebben az esetben azonban…

Vendégalkotónk: Rózsa Erika Petra

Sziasztok! Rózsa Erika Petra vagyok, Tárnokon élek a férjemmel, a kutyámmal és egy nagy kerttel, amit idén kezdtem el teleültetni növényekkel. Gyerekkorom óta érdekel minden, ami kézművesség. Sok mindent kipróbáltam már gyertyaöntés, hímzés, gobelin, festés, manóvarrás és még ezeregy más dolog. 2018-ban találtam rá a mixed media technikára, amiről akkor még nem is tudtam, hogy…

Szántó Eszter: Dina Wakley journal

Sziasztok 😊   Az augusztusi vendégalkotói journaljaim Dina Wakley jegyében készültek, így mindkét alkotásomat neki szenteltem, amiből most az elsőt meg is mutatom. Egy egyszerűbb, de mutatós, dupla oldalas Dina Wakley journal oldalt hoztam, ami kivételesen állítva két oldal. Ilyet ritkábban készítek, de az arcos kollázs papír szett az egyik kedvencem, így a méret adott…

Vendégalkotónk: Erdei Reni

Sziasztok! Erdei Reni vagyok, a Facebookon Reni Robi-ként láthattok ténykedni. Kislány korom óta szeretek alkotni, akkor főként a gyöngyfűzés és a decoupage volt a kedvencem, viszont mindig is érdekelt az autók témaköre is. A hot rod és kustom kultúra nagy részt élvez az életemből. Az ehhez kapcsolódó művészeti ágak az airbrush és metalflake, valamint a…

Vendégalkotónk: Tóth Erika

Sziasztok Scrapkörlakók! Tóth Erika vagyok. Itt hozom a júliusi vendégalkotásom első projektjét 🙂 Egy fotókerettel szeretnélek inspirálni benneteket melyet a nyár jegyében készítettem. Most fotó nem került rá majd nyár végén a nyaralás után kiválasztom a „győztes” képet mely büszkén foglalhatja el helyét ebben a csodás keretben.   Egy vászon hátoldalára alkottam, melyet lekentem fehér…

Vendégalkotónk: Jakab Marianna – Laza nap

Pillanatnyilag a laza napok még nagyon távolinak tűnnek, így a színes, vidám art journal oldalpár, amit a blogra készítettem, legalább egy picit elvarázsolt arra a helyre, ahol lenni szeretnék. Én és a barátnőm sülünk a napon, hallgatjuk a tenger morajlását, a sirályok suhogását és határozottan senki sem kiabálja percenként, hogy “anyaaaaaaa”. Nos most, hogy kellőképpen…

Vendégalkotó: Várnai-Vonnák Veronika

Várnai-Vonnák Veronika (Vera), 44 éves 3 gyermekes édesanya vagyok és imádom a macskákat. Jelenleg főállású anyaként tengetem éveimet. Férjem sokat dolgozik, ez által egyedül viszem a hátamon a családot, így sok időm nincs a hobbymmal foglalkozni. Hát a hobbim a scrapbook és egyéb kreatív alkotások  Amióta a sugallatok tagja vagyok sokat tanultam tőletek. Önbizalmam sok nincs,…