December napjai – album

Varázslatos december…. Több okból is. December az év legeseménydúsabb hónapja. Egy scrapper számára szinte minden pillanata megörökíthető 🙂 Másfelől újra esélyt adtam magamnak, hogy készítsek egy december napjai albumot. Eddig 2-nek kezdtem neki, de még sosem fejeztem be. Ez alkalommal úgy érzem megtaláltam azt a formát, mely gyors és kevés ráfordítással folyamatosan gondozható. E havi…

Vendégalkotónk: Tóth Erika – Lila ábránd

Szeretnénk bemutatni októberi kihívásunk győztesét: Tóth Erikát. Októberben az ősz színeit felhasználva Erika egy 30-as oldallal pályázott és meg is nyerte. Ez alkalomból inspirációként készített egy oldalt a novemberi kihívásunkra. Fogadjátok Őt szeretettel. Tóth Erika vagyok. Három éve scrapbookozom, de tavaly nyáron szerettem bele a mixed media világába, Virág munkái nyomán. Örültem mikor megalakult a…

Karácsonyi üdvözlet

A 7 Dots Studio egyik új papírkészlete a Fortune Teller sarkallt újra engem képeslap készítésre. Minden évben hagyományos képeslapokat készítettem, melynek az alap színe a piros és a zöld. Kilépve a komfort zónámból, merészebb voltam. Idén jöhet a fehér, bézs, barna és türkiz kombináció. Bizony ezekkel a színekkel is lehet karácsonyi hangulatot varázsolni. A képeslap…

Emlékül Párizsból

Sokak örömére, és az enyémre is! a novemberi kihívás csupa vidám és üdítő színekből áll. Egyik kedvenc színem a lila, így külön örömöt jelentett az új moodboard. Nyár óta készülök már egy igazi sárga-lila alkotásra, de valamiért sosem kerítettem rá alkalmat. Eljött most az én időm 🙂 Választásom most lakásdekoráció témára esett. Egy ovális vásznat…

Vendégalkotónk: Pogány Ildikó – Ősz

Kedvenc évszakom az ősz. Ragyogó napsütés, élénk színek. Amikor először elcsaltam a férjemet egy fotózásra, esett és felhős volt az ég. Ennek ellenére készült néhány kép a közeli réten is, ezekből választottam egyet az oldalamhoz. Az elkészítés során elsőként clear gessoval lealapoztam a papírt. Bevallom, mióta felfedeztem ezt a gessot, imádom. Előnye, hogy letörölhető a…

Be Bright

Eljutottam arra a pontra, amikor végre elfogadtam, hogy kőkeményen ősz van 🙂 Mármost… ha ősz, akkor feltétlen kell valami barna, arany és bronz. Legalábbis nekem 🙂 Eme színek jegyében született meg az új, kissé megint egoista oldalam (csak úgy… nem is értem mi van velem:)). Felhasznált alapanyagok: Átlátszó gesso, különféle mistek, köztük az Ayeeda Gyöngyház…

Vendégalkotónk: Szántó-Horváth Zsanett

Szeptemberi moodboard kihívásunkat Zsanett nyerte meg, aki így ebben a hónapban vendégalkotóként mutatkozik be nálunk. Nem is szaporítom tovább a szót, lessétek meg Zsani csodaszép vásznát és olvassátok el mit ír róla: Szántó-Horváth Zsanett vagyok, a mixed media világában még újoncnak számítok. A facebookon találtam rá több, mint fél éve a Sugallatok Mixed Media Scrapkörre.…

Fekete-arany oldal videóval

Régóta szemezgetek a fekete gessoval, de bevallom őszintén hogy eddig nem nagyon volt merszem hozzá. Most viszont az októberi kihívásunkat látva, biztos voltam benne hogy a feketét ki fogom ragadni a moodboardból és az alapot fekete gessoval fogom lekenni 🙂 Nagyon sok lehetőség rejlik ám benne, amit bevallom most nem annyira nem használtam ki, de korábban már…

Minden nap ma…

Októberi kihívásra készültek ezek az inspirációs alkotások. Nem volt egyszerű dolgom a színekkel, mert nem mindennapos számomra. A fotóval szerencsém volt, tavaly készült Visegrádon. Azóta őrzöm, hogy készítek vele egy oldalt. Úgy elkapott a készítés láza, hogy mindjárt 2 alkotás is született ebben a témában 🙂 Témaként, annak ellenére, hogy nehéznek tűnt, még is inkább…

Emlékezz rá!

Bár nem készültem még az ősz színeit felhasználni, ennek ellenére az oldal még is őszi hangulatúra sikerült. Júliusi kihívás győzteseként az egyik nyereményem a Studio 75 Alice’s dreams 6 db-os kétoldalas papírkollekciója volt . Ebből a kollekcióból kinéztem magamnak egy barnás árnyalatú oldalt, mert az elképzelésem fehér némi barna árnyalattal volt. Az alapot papír rétegzéssel és stencilezéssel…

Őszidő

A szeptemberi moodboardunk alapján készítettem ezt az oldalamat. A moodboardot én állítottam össze, így nem meglepetés hogy a színek és a hangulata közel áll hozzám. Bár a legelején egy teljesen más oldalt képzeltem el, de mikor nekiláttam az egyik dolog jött a másik után, szinte nem is tudtam mit csinál a kezem 🙂 Magamhoz képest…