Love Letters album(borító)

A poszt címe a Mintay Papers kollekciójára utal, nem feltétlenül az album formájára. Vagyis nem szerelmes leveleket fűztem össze, bár közeledik a Valentin nap, úgyhogy ötletnek amúgy kiváló lenne! 😀 Nno majd legközelebb 😉 Tomi születésnapjára kerestem inspiket, aztán leragadtam az albumborítóknál. Egyik gyönyörűbb alkotás jött szembe a másik után, de sajnos távolról sem tudtam…

Opal Magic – varázslat a köbön

Stílusgyakorlatnak indult, aztán inkább termékbemutató lett belőle 😀 Kezdem az elején: volt egy fekete gessoval lealapozott és Dark Lavenderrel itt-ott átszínezett keretem. Ráaplikáltam a fehér gessoval átkent AB Studio egyik chipboard hátterét. Kipakoltam az arany és arany hatású festékeket és elkezdtem kísérletezgetni velük. Nno és innentől már nem tartottam a Nagy Gatsby kihívás moodboardját. Ugyanis…

Breeze of the forest – karácsonyi koszorú

Én már nem is tudom, hogy hányszor álltam neki koszorút készíteni?! Nem adventit, mert a vasárnapi gyertyagyújtásnak nálunk nincs hagyománya, hanem az ajtónkra vagy a házon belül egy központi helyre. Khm, és hogy most miért sikerült? Azt hiszem csak és kizárólag annak köszönhető, hogy a rámás alkotások után még mindig maradt egy halom kivágatom 😀…

Golden Coast mini album

Tudom, tudom, mindjárt itt a Karácsony, sokan már rég’ túl vannak a nyári emlékek megscrapelésén, pláne a tavaly nyáriakon! 😀 Amikor megérkezett a nyári papírszerelmem, a Prima Marketing Golden Coast készlete, még nem voltak friss, idei nyári fotóim, ráadásul ritkán készítek albumot úgy, hogy még nem látom előre, milyen fotó hova kerüljön. Kicsit fura is…

Mini album fotók nélkül?

Régóta izgatja a fantáziámat, hogy képes vagyok-e fotó nélküli albumot készíteni. Merthogy akármilyen projektről is van szó, mindig a fotó van a középpontban, az az origója mindennek. Nálam. Nnnajó, a lakásdekorok más kategória 😀 Szóval nekem a fényképekről, emlékekről, érzésekről szól egy-egy alkotás, így komolyan nehézséget okozott – mégis mivel fogom megtölteni?! Nem a technikai…

Create – vászon

Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem begyűjteni néhány – számomra új – festéket a shopból. No nem az összegre gondolok, amibe kerültek 😀 hanem arra, hogy amikor új dolgokat próbálok ki, akkor sok türelemre és időre van szükségem. Elkezdtem videókat nézni, hogy tudjam, mégis milyen lehetőségek rejtőznek az adott anyagokban. Aztán befutott az első eresztés…

It’s our time

Ilyen se sűrűn fordul elő, hogy a hónap elején elkészülök a havi stílusgyakorlattal, ám most itt van, még meleg – konkrétan is, mert a hőlégfúvó dolgozott keményen 😀 Kis emlékeztető, hogy mi is szeptemberben a feladat: A mottóról nekem egyből az jutott eszembe, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy unalmas zenéket hallgassunk… Van ilyen.…

Pop up képeslap – Mintay Paradise

Sokan szeretjük a pop up technikában rejlő lehetőségeket. Most egy számomra új területen próbáltam ki magam – pop up képeslap készült… Nem mondom, hogy könnyű volt, mert korántsem volt az! Annyi ideig tartott, mint egy egész album elkészítése 😀 Ezzel együtt tetszett – csupa új kihívás, eddig kevésbé használt agysejteket mozgathattam meg 😉 Merthogy rengeteget…

Awakening ajándékdobozok

Két kis ajándékdobozt készítettem az Awakening kollekció papírjaiból és a kivágóívből. Kedves kis projekt, és ráadásul kalandos is volt elkészíteni 😀 A papírdobozt még sikerült otthon méretre szabni, valamint a fa dobozkát repeszteni és a Vintage Paint krétafesték Dark Lavenderével megszínezni… A többit, vagyis a díszítéseket és a kompozíciók kialakítását pedig a strandon 😀 Jelentem,…

Homemade happiness

A hónap stílusgyakorlata a provence-i, ami amilyen gyönyörű, letisztult, amennyire lehet rajongani érte, annyira tudja fel is adni a leckét. Pedig nekem még csak nem is komfortzónán kívüli, mégis nehéz volt visszafogni magam – tartok tőle, most nem is sikerült. Ezzel együtt nagyon szeretem projekt, a Prima Marketing Spring Farmhouse készlete imádnivaló és szerintem láthattok…

Golden Coast pocket letters

Nekem a nyár scrapvonalon alapvetően a gyors projektekről szól. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne szerethetném az adott alkotást, csak egyszerűen más időkeretek állnak rendelkezésre és máshogyan kerülnek felhasználásra. Pölö megint felértékelődik a fejben scrapelés jelentősége 😀 És ha már kevés énidő van, azt szeretem a kedvenc készletek társaságában tölteni. Nálam most a Prima…