Modern papírok vintage köntösben

Ott kedődött minden, hogy kitaláltam, hogy ATC kártyákat szeretnék készíteni. Ez az Art Trading Card rövidítése, vagyis művészeti mini alkotások, kártyák formájában. Aztán ott folytatódott, hogy egy magyar scrap társammal megbeszéltük, hogy kölcsönösen meglepjük egymás valamilyen ajándékkal. És itt még nem ért véget a történet. A Studio75-nél projekt leadási határidőm volt, így úgy döntöttem, hogy…

Őszi Hanna :)

Az egész úgy kezdődött, hogy Virág meglepett a kedvenc 7dots studio papír készletemmel (Goddess). Nem jellemző rám, hogy ilyen színes papírt egyben felhasználjak, szeretem a könnyed világos háttereket, de ez most annyira megtetszett és a színek annyira passzolnak az őszi hangulathoz, hogy kivételt tettem és nem vágtam szét a papírt. Az oldalon sokat festettem, misteltem,…

Maciknak áll a világ

Az idei év nagyon sok változást tartogat számomra. Bekerültem három nagy külföldi design csapatba, ahová scrapbook oldalakat és egyéb mixed media alkotásokat készítek a 2016-os évben. Egyre több oldalt csinálok, mindegyik egy-egy új kihívást jelent számomra. A lengyel Studio75 márkának most adtam le az első alkotásomat. Szerencsére a január havi téma testhezálló volt, mert vintage…

Szárnyalj!

Mixed media csoportunk januári kihívásának a témája: “Szárnyalj”. Ehhez a kihíváshoz Virág készített egy moodboardot is, mely inspirációként szolgál: Hamar megfogtak a képek és a téma, és rögtön eszembe jutott egy kép, amit Pinteresten találtam, ebből készítettem az oldalamat. Virágtól egy picit kikaptam, hogy nem saját fotót használtam. Nem vagyok én se híve a stockfotóknak,…

Téli mesevilág

Egy tavaly téli fotót scrappeltem most meg, amelyet egy Prága melletti kastély csodálatos kertjében fotóztunk. Viszonylag ritkán dolgozok fel szelfiket, de ezt a képet nagyon szeretem. A havas táj magával ragadott, ezt a hangulatot próbáltam megjeleníteni az oldalon megtartva a helyből áradó nyugalmat és a hófödte mesevilágot. Néhány szóban a technikáról az alapra mist-el pacáztam,…

MM időkapszula – Bea

Virággal kitaláltuk, hogy hirdessünk a Sugallatok Mixed Media Scrapkör csoportban egy éves játékot, amiben a technikákat igyekszünk sorra venni. A játékról bővebben a csoportban olvashattok. Ehhez szükségünk van egy gyűjtő dobozra, amibe gyűjtjük a kis kártyáinkat. Én egy salátás dobozt választottam alapul, amit lefestettem fehér decor paint softtal (ez jól fed), majd átkentem egy réteg…

Scrap Időkapszula, avagy egy Pringles chipses doboz új élete

A héten Beával együtt elindítottuk Facebookon a Sugallatok Mixed Media ScrapKört, amelyben egy egész éves mixed media projektet álmodtunk meg. A projektről részleteket a csoportban lehet olvasni. Ehhez a játékhoz szükségünk van egy dobozra, amit időkapszulának neveztünk át. Ebbe a dobozba fogjuk belepakolni a 2016-os év mini alkotásait. Tehát az első feladat a doboz kiválasztása…

Egy pillanat ajándékba

Legutóbbi munkám egy 30×40 cm-es vászon, amelyet ajándékba készítettem a scrapbook klubos karácsonyi oldalcserés játékra. A képet kicseréltem rajta egy saját fotóra, mert személyiségi jogokat sértene, ha az ajándékozott fényképét kitenném ide a blogra. Szóval az eredeti verzió nem ezzel a fotóval készült el, mindenki nézze el nekem ezt a kis trükköt. 🙂 Mi is…

Édes, bájos, gyönyörű

Nemrég a Jyskben jártunk, ahol voltak vásznak potom összegért. Ekkor vettem egy kb. A5-ös méretű lapos vásznat, amit nem bírtam üresen hagyni. Aktuális kedvenc fotómat szántam rá, a többi adta magát. A vászon két oldalára Wilna Furstenberg (iheartstudio.ca) kinyomtatott papírját ragasztottam fel, majd az egészet átkentem átlátszó gessoval. Ecoline festékekkel adtam neki színt: rózsaszínt, kéket és…

Kölcsön gyermek visszajár

Minden úgy kezdődött, hogy szerettem volna kipróbálni egy technikát. Mindig így kezdődik minden… Nos, el is készítettem a virágokat, ahogyan szerettem volna. Pausz, bélyegzés, színezés. Majd amikor az összessel végeztem, kezdtem el gondolkodni azon, hogy mire fogom rátenni ezeket. Túl színes volt az én világomhoz. Nem tudtam elképzelni, hogy a saját fotóim közül teszek rá…

A Ti kedvenc Sugallataitok 2015-ben

Hamarosan vége az évnek, így búcsúzásképpen összegyűjtöttük Nektek azokat az írásokat amelyeket az analitikák szerint a legjobban szerettetek. A sorrend random. 😉 Messze a legolvasottam bejegyzésünk a felnőtt színezőkről szóló írás volt, amelyben Dóri osztotta meg Veletek szárnypróbálgatásait.   A bejegyzés itt olvasható: A felnőtt kifestők világa Bea munkái közül a címke albumát szerettétek a…