A kék lagúna

Nálam még mindig tombol a nyári alkotás láza! Még mindig csigák és kagylók a fő alkotó elemeim, de mikor máskor ha nem most 😀 Most nagyon nehéz dolgom volt, mert a kiválasztott (18*24 cm-es) vászonra a felragasztott és megfestett elemek után olyan érzésem volt, hogy ha fotót teszek rá, elrontom az egész kompozíciót…. de hát…

Vintage és Stitches – art journal

Ezer és egy éve nem csináltam már art journal oldalpárt. Mindig előkészítettem, hogy az lesz a következő projektem, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Ezúttal előre elhatároztam, hogy nem hagyom magamat lebeszélni róla. Mivel mostanában sok olyan projektet csináltam, amelyen a szemcsés díszítőelemek domináltak vagy adták az egész alkotás lelkét, ezért most tudatosan kihagytam, hogy…

Vendégalkotónk: Pogány Ildikó

Bevallom, nagyon tetszett a júliusi mood board, de nem találtam olyan fotót, amely erőteljesebben visszatükrözné a hangulatát.  A kép kiválasztása után pedig nem találtam papírt. Majd végül, gondoltam, lesz, ami lesz, belevágok.Ime a végeredmény. Döntsétek el ti, eltaláltam-e a hangulatot. Az alkotás során felhasznált alapanyagok, természetesen a Sugallatok webshoopból származnak 🙂 melyek a következőek: 7…

Család született

Amikor megláttam az e havi moodboardot, először a fejemet vertem a falba (tengerpartos – barna-kék oldalt csináltam kb két nappal előtte, ide pont passzolt volna), aztán örülni kezdtem neki. Üde, nyári színek és család – pont nekem való! Még mindig szokom, hogy már saját családom, gyerekem van, hogy anya lettem, és úgy mindent, ami ezzel…

Together

  Sziasztok! Ez az első bejegyzésem DT tagként. Ugyan úgy izgulok, mint az első (na jó az összesnél izgultam) vendégalkotói posztnál. Az elmúlt hónapban rákaptam a tárgyak díszítésére. Nagyon szeretem csinálni, kikapcsol teljesen. Gessozás, szárítás, gessozás, szárítás …… Az e havi kihívásra is egy ilyet készítettem. A fotó barátnőm meglepetés születésnapi buliján készült, az én…

Csillogó szemek

E havi kihívásunkra inspirációként én most egy ajándékot készítettem. A barátom apukája kapja ezt a képet a 2 gyönyörű unokáról, melyet célzottan a falra kiakasztható változatban készítettem el 😉 Egyúttal hoztam egy kis inspirációt is, a hamarosan a webshopba kerülő új chipboardról. Íme a kép További részletfotók Felhasznált termékek: gesso: 13 arts Ayeeda átlátszó gesso modell…

A szabadság csodás kertje

Legújabb oldalam a földszínek jegyében készült. Az e havi kihívás kapcsán láttam neki az oldalnak és több motívumot is felhasználtam a mood boardról: a fonalat, a kicsi fehér virágokat, a zöld összefolyatott vízcseppeket. A fotó, amit használtam, egy korábbi nyaralás során készült, mikor is egy elhagyatott kertben sétálva elkezdtem virágokat szaglászni. Nagyon hangulatos helyszín volt,…

Az én időm…

  Júniusi kihívásunk meleg színekkel teli. Megragadtam a lehetőséget, miután már a tavaszon megtanultam bánni a zölddel, hát folytattam eme élményem 🙂 Néha már elegem van abból hogy semmit sem dobok ki. Ennek a csomagolóanyagnak pedig már tényleg majdnem az lett sorsa, mikor is a kuka mellett állva megihletett a mérete és vastagsága. Nosza kész…

Nyári emlék

Bevallom, az ehavi moodboard rendesen megdolgoztatott. Bár imádom a pasztell színeket, mostanában egy kicsit másfelé kacsingatok 😉 Aztán a kezembe akadt egy nyári fotó, ami tavaly készült Balatonfüreden. Színeiben tökéletesen passzolt a moodboardhoz. Alapnak a Homegrown kollekció egyik papírját választottam. Ezt vékonyan lekentem fehér gessoval, hogy tompítsam a színét. Türkiz misttel és rózsaszín szivárványporral színeztem…

Képsorozatom

E havi mood boardunk igazi lányos színeket tartalmaz. Könnyed, lágy színek kombinációja, ennek ellenére én még is egy kicsit erősebb színeket használtam. Ennek oka, hogy megpróbáltam a fotóhoz igazítani a palettát. Ez alakalommal kasírozott vászonra esett a választásom, mert folytatni szeretném a képsorozatot. A szedresi workshopunkra készített inspirációs alkotás, majd ezt követően a táborban is…

Smile

Bevallom, a havi moodboard okozott nekem némi fejtörést. Mutatom is: Végül eszembe jutott, hogy van félretéve egy vásznam, ami le van alapozva némi gesso-val és újságpapírral, így elővettem és rábíztam  magam a színekre. A sárga mellett türkizt használtam, és csempésztem bele egy kis aranyat-bronzot is. Egy régebbi fotót találtam itthon Dóriról és rólam, így ez…

Bízz a szívedben!

Van az a mondás, hogy két legyet egy csapásra. Ez nekem egyre jobban tetszik. 🙂 Hogy miért is? Azáltal, hogy több design teambe is készítek inspirációkat, havonta több alkotást kell leadnom. Ha hasonlóak a mood boardok, akkor össze szoktam vonni a kettőt. E hónapban a saját csapatom, a Sugallatok és az amerikai Berry71Bleu inspirációs táblája…