Kerek a világ

Tavasszal minden feléled, szebb és vidámabb 🙂 Sok fotó készül a kertben, vannak szülinapok, névnapok, a mindennapok is tartogatnak megőrzendő emlékeket.  Közeledik az anyák napja is, így készítettem egy albumalapot. Szerintem a világ legegyszerűbb formáját választottam: kerek album karikával összefogva. Szép, formás, kézbe vehető, könnyen bővíthető, kompakt és harmonikus. Szerintem. Az album alapjait sizzix kör…

Indián nyár – minialbumka

Elvarázsolt a mostani napfényes , meleg, és színpompás ősz. A fotók megőrzéséhez készítettem egy kis albumot, melyet Válint Bea egyik munkája inspirált. Az albumot tehát ezen útmutató alapján a csodás őszi témájú, francia  kollekcióból: Cahier d’Automne készítettem. Használtam vágókéseket, színeztem, stencileztem, pecsételtem, fröcsköltem, varrtam és hímeztem is  … nem is gondoltam, hogy ez a picike…

Summer Vibes – június

Idén a nyári albumunk valójában több füzetkéből fog állni – azért a jövő idő, mert még csak a júniussal végeztem 😀 Amíg tart a Summer Vibes készletem, addig vele alkotok, aztán majd meglátjuk. Az A5-ös art journalt használtam alapnak, a készlet 6″-es padjével és a mini kollekció maradványaival alkottam. Persze feliratos és fólia matricák, zászlócskák,…

Nekem a Balaton 2021.

Tudjátok mit, egy szavam sem lehet. Az idei nyaralás is felülmúlta minden elvárásomat. Igaz a régi “átok” ül rajtunk és szokás szerint a felét esőben, értsd ezalatt konkrétan azt, hogy vízben tocsogva töltöttük, mégis azt hiszem kimaxoltuk a négy napot 🙂 Ha röviden szeretném összefoglalni, egyszerre jöttek nosztalgikus érzések és töltődtünk az új élményekkel. Erre…

Édes emlék

Igazán hálás vagyok azért, hogy ilyen barátnőim vannak! Az utóbbi időben a legnagyobb öröm az volt, ha tudtunk végre együtt egy kis időt tölteni. Talán nem meglepetés, ha azt mondom, hogy szomjazunk rendesen az élményekre és a társaságra. Így alakult, hogy ötvözve vágyainkat kitaláltuk, hogy egy élményprogramon veszünk részt. Bon-bon készítés volt a meglepetés kinek…

Ami a DD-ből kimaradt

A 2020-as DD album alkotócsomagjából (2db még elérhető a shopban!) rengeteg kivágat, nyesedék és chipboard kimaradt. Nem is kérdés, hogy ilyenkor Junk Journal albumot készítek, ahogy az elmúlt pár évben 🙂 (pl.: https://www.sugallatok.hu/christmas-junk-journal/) Sőt, kombináltam a shopban elérhető 3in1 tanfolyamom (https://www.scrapbookshop.hu/hu/tanfolyamok-es-alkotocsomagok/2403-3in1-workshop-szandraval-tanfolyam.html) junk album tematikájával és ebből született az idei albumom. A tanfolyamból visszamaradt csomagok egyikét…

Rose Garden mini album

Hello mindenki!Hi to everyone!  Sabrina vagyok! Ma szeretném megmutatni nektek az én kis albumomat, ami ‘sötét’ stílusban készült. Nagyon szeretem a 13arts Victoriana kollekcióját, szeretem a virágokat, a rózsákat és a sötét színeket – egyszerűen gyönyörű! Az album struktúrája nagyon egyszerű, mert odaadtam magam a díszítésnek, különösen a borítóénak. Remélem tetszett a mini albumom és…

Nyári vidámság

Ez a hónap ismét a lifteléseké. Hosszas töprengés után Brigitta Busato minialbumját választottam. Nagyon vidám, bohókás imádós kis album. A kis szélforgók azonnal megfogtak, így ezt választottam ehavi kihívásomnak. Más színvilágban valósítottam meg az albumkát, felhasználva az egyik nagyon színes, szépséges nyári papírkészletet, a P13 The Four Seasons – Summer készletét. Továbbá egy Tandis kivágóív…

Emlékezz a jó pillanatokra! / Remember the good times

Hello mindenki! Hello everyone! Ma egy olyan projektet szeretnék mutatni nektek, ami paszták és festegetés nélkül készült, nem megszokott tőlem. De szerettem volna egy tárolót készíteni a kisebb oldalaknak, de végül egyfajta minialbum lett belőle. Nagyon szép, gazdagon dekorált papírokat használtam, ezért emellé kevesebb díszítőelem került. Remélem tetszik nektek! Today I show you a project…

Retro style

Sziasztok! Ismét elővettem a Silhouette Cameo vágógépemet és Paige Evans boríték mini albumát vágtam ki vele. A 13arts Rosalie kollekció 12″-es papírjaiból készült az egész album. Díszítéshez pedig a kivágóívből vágtam ki a leveleket, virágokat, pillangókat, órát és a jegyeket. A széleket ollóval öregbítettem és barna Distress Inkkel színeztem. Fémdíszt és pékzsineget használtam még a…

Lovely Day – Szülinapi album

Egy szülinapi album részleteivel érkeztem ma – mert a Szülinapos és családja fotói nélkül, csak az oldalak izgalmasabb részeit mutatom 😉 és mert szeretném megköszönni Bea és Virág segítségét. Ugyanis a Mintay Papers Lovely Day készletét már nem lehet kapni – a gyártónál sem fellelhető már a kollekció. Úgyhogy újratervezés! Összegyűjtöttem minden maradékot a Kuckóból…

Christmas Junk Journal

Az unokahúgom elhívatott környezetvédő. Hála az Istennek ragad ránk sok-sok hasznos tanács és ötlet, hogyan hasznosítsuk újra kincseinket, ruháinkat. Szemem nyitva, agyam kattog, már-már ott voltam, hogy csak a maradék karácsonyi papírkészletekből fogom megcsinálni az albumot, hiszen tudom, hogy jövőre jönnek újak és nem tudok majd nekik ellenállni. Szóval a maradék Mintay készletekkel dolgoztam: Sweetest…