Tavasz van!

Elkapott engem is a “Tavasz van!” érzés! Színeket akarok, kirobbanó, harsány, vibráló színeket!! De egyetlen fotóm sem passzolt az elképzeléseimhez… Amikor keresgéltem a fényképek között, a kislányom csatlakozott hozzám, így egy órás nevetgélős szeánsz lett az alkotás első fázisából 😀 Valamikor útközben azt mondta, hogy ne izguljak, biztos találunk valamit, ha meg nem, majd festek…

Boldogság – fényképes dekor

Február 24-én a Sugallatok Alkotókuckóban újra személyes workshopot tartunk. Idén szeretnénk több közös alkotást szervezni, vele kezdjük! 🙂 A mostani projektünk egy “saját lábán álló” fényképes alkotás: egyik oldalán kisebb, másik oldalán egy nagyobb fotóval, és lehetőség van további képek, üzenetek, adott esetben rajzok, színházjegyek stb. elhelyezésére is. Szeretem úgy összeállítani a workshopok alkotásait, hogy…

Vendégalkotónk: Tóth Erika

    Sziasztok Scrapkörlakók ! Tóth Erika vagyok. Év elején jelentkeztem a „jelentkezz vendégalkotónak” felhívásra és nagy örömömre Virág és a DT-s csajok bizalmat szavaztak nekem, melyet itt is szeretnék megköszönni. Ebben az évben 3 hónapban találkozhattok az alkotásaimmal, melyekkel remélem inspirálni tudlak benneteket. Itt hozom az első vendégalkotós alkotásom, melyre egy fali dekoráció készült.…