Az én időm…

  Júniusi kihívásunk meleg színekkel teli. Megragadtam a lehetőséget, miután már a tavaszon megtanultam bánni a zölddel, hát folytattam eme élményem 🙂 Néha már elegem van abból hogy semmit sem dobok ki. Ennek a csomagolóanyagnak pedig már tényleg majdnem az lett sorsa, mikor is a kuka mellett állva megihletett a mérete és vastagsága. Nosza kész…

Álmodj egy kicsit…

Pár havonta, amikor azon agyalok, hogy mi legyen a következő alkotásom, akkor rájövök, hogy tageket viszonylag ritkán csinálok. Így ismét elővettem az előre vágott címke készleteimet és nekiláttam. Az Eszter által készített lila-arany mood board színei elég intenzívek és meghatározóak, így ezúttal igyekeztem ragaszkodni az „előírásokhoz”. Hozzátartozik az elkészítési folyamathoz, hogy az olaszországi utazásom előtti…

Képsorozatom

E havi mood boardunk igazi lányos színeket tartalmaz. Könnyed, lágy színek kombinációja, ennek ellenére én még is egy kicsit erősebb színeket használtam. Ennek oka, hogy megpróbáltam a fotóhoz igazítani a palettát. Ez alakalommal kasírozott vászonra esett a választásom, mert folytatni szeretném a képsorozatot. A szedresi workshopunkra készített inspirációs alkotás, majd ezt követően a táborban is…

A sárga nadrágos nő

E havi kihívásunk már melegebb hangulatot áraszt, bár először nem is tudtam, hogy mihez kezdjek vele. Első tervem egy vászon volt, mellyel a lakást tudom díszíteni, de ezt elvetettem. Azután eszembe jutott, hogy van nekem régről fotóm amikor még a sárga-barna kombináció volt a kedvencem a ruhákban, kiegészítőkben….hát eljött az idő, hogy ezt újra átéljem…

Bízz a szívedben!

Van az a mondás, hogy két legyet egy csapásra. Ez nekem egyre jobban tetszik. 🙂 Hogy miért is? Azáltal, hogy több design teambe is készítek inspirációkat, havonta több alkotást kell leadnom. Ha hasonlóak a mood boardok, akkor össze szoktam vonni a kettőt. E hónapban a saját csapatom, a Sugallatok és az amerikai Berry71Bleu inspirációs táblája…

Vendégalkotónk: Kádár Judit

A december-januári kihívásunkat Kádár Judit nyerte, így most Ő is bemutatkozik a blogon és hoz Nektek egy alkotást a februári mood board színeivel. Fogadjátok szeretettel! Kádár Juditnak hívnak, 3 évvel ezelőtt kezdtem el scrapbookozni, elsősorban a hagyományos, történet-mesélős irányzatot kedvelem. A Sugallatok Mixed Media ScrapKör megalakulásával egyre közelebb került hozzám a mixed media, és lassan…

Szerelmünk lapjai

Mostanában kicsit elhanyagoltam a blog bejegyzéseket és csak a Sugallatok Mixed Media ScrapKör Facebook csoportba töltöttem fel az alkotásaimat. Rengeteg minden történt velem az elmúlt hónapokban, ami miatt sokkal kevesebb időm jutott a scrapbookra, mint korábban, így a bejegyzés írásra is. Nem is kezdek neki elmesélni mennyi minden változott körülöttem, mert ha nekilátok, akkor regény…

A 13. Valentin napunk

Februári kihívásunk a romantikáról szól, így én is ennek hangulatában készítettem el inspirációs oldalam. A kellemes, könnyed színeket tartalmazó táblánk megkönnyítette az alkotást. Háttér papírnak a 13@rts – Secret Letters kollekcióra esett a választásom. Alapozásnak Clear Gessot használtam, melyre következett a stencilezés Modell Pasztával. Tovább színeztem még az oldalt a Piszkos Rózsaszín misttel és szürke akril festékkel, hogy…

Csodás búcsú oldalak Fiáth Mónitól és Pogány Ilditől

Egy csodás éven vagyunk túl, melyben több fantasztikus scrappert ismerhettünk meg a Sugallatok Mixed Media ScrapKörben. Volt olyan szerencsék, hogy közülük ketten is csatlakoztak hozzánk, mint vendégalkotók. Most eljött a búcsú ideje, de ígérjük, hogy a jövőben találkozhattok még a munkáikkal itt a blogon. Ezúton szeretném megköszönni Móninak és Ildinek, hogy elérte őket is a…

December napjai – album

Varázslatos december…. Több okból is. December az év legeseménydúsabb hónapja. Egy scrapper számára szinte minden pillanata megörökíthető 🙂 Másfelől újra esélyt adtam magamnak, hogy készítsek egy december napjai albumot. Eddig 2-nek kezdtem neki, de még sosem fejeztem be. Ez alkalommal úgy érzem megtaláltam azt a formát, mely gyors és kevés ráfordítással folyamatosan gondozható. E havi…

Vendégalkotónk: Tóth Erika – Lila ábránd

Szeretnénk bemutatni októberi kihívásunk győztesét: Tóth Erikát. Októberben az ősz színeit felhasználva Erika egy 30-as oldallal pályázott és meg is nyerte. Ez alkalomból inspirációként készített egy oldalt a novemberi kihívásunkra. Fogadjátok Őt szeretettel. Tóth Erika vagyok. Három éve scrapbookozom, de tavaly nyáron szerettem bele a mixed media világába, Virág munkái nyomán. Örültem mikor megalakult a…

Emlékül Párizsból

Sokak örömére, és az enyémre is! a novemberi kihívás csupa vidám és üdítő színekből áll. Egyik kedvenc színem a lila, így külön örömöt jelentett az új moodboard. Nyár óta készülök már egy igazi sárga-lila alkotásra, de valamiért sosem kerítettem rá alkalmat. Eljött most az én időm 🙂 Választásom most lakásdekoráció témára esett. Egy ovális vásznat…