Dark side

Nézzétek el nekem, hogy most megint egy kicsit mást stílust hozok, de erős bennem ez a vonal is. Kicsit Tim Burton-ös hatás és elég erős inspiráció befolyása alatt voltam mikor készült és nem éppen vidám hangulatban, ezért külön jól esett az oldalba belevinni az érzéseimet. A fotó talán azért fontos még nekem, mert a régi…

Ne nézz vissza!

A mai oldalamon szereplő fotó a válásom után készült. Nyertem egy fotózást, aminek külön örültem, hiszen az önbizalmam épp a béka feneke alatt volt, pedig életem legjobb formájában voltam (ha bánatos vagyok, nem bírok enni…). Ekkoriban jöttünk össze a Kedvessel, és itt még nem sejtettem, milyen boldog is leszek vele 🙂 Az akkori fotózás apropóját,…

Art Journal

Sziasztok! Lassan, de biztosan haladok az art journal könyvecskémmel. Nagyon szeretem díszíteni. Ma a legfrissebb oldalpárt szeretném megmutatni Nektek. Kezdésként lefestettem mindkét oldalt fekete gessoval. Száradás után Her style stencilt használtam fekete gessoval és fehér tintapárnával. Selymeskék és csillogós gyöngyház selyemport szórtam az oldalra. Vizet spricceltem rá, majd megfolyattam egy kicsit és pacáztam is vele.…

Egy mosoly mindent megváltoztat

Túl vagyunk az év második táborán, ami újra Szedresen került megrendezésre. Én ez alkalommal is beneveztem a fotócserés jártékra, és azt hiszem nem árulok el meglepetést, hogy kit sorsolt nekem a szerencse 🙂 Edit egy gyönyörű fotóval nevezett be a játékra, még pedig a 3. kislányával, Karolinával. Mikor megkaptam az e-mail-t a fotóval, majd kiugrottam…

Follow your heart

Még a fiúk előtt sokat csavarogtunk az Árpival. Volt idő, hogy a csárdákat kerestük fel és finomakat ettünk és volt egy időszakunk, amikor “kastély túrákat” tervezgettünk. Nem sok valósult meg eddig ebből a projektből, viszont ami igen, az annál emlékezetesebb volt. Kértem lepjen meg, ne árulja el, hogy hova megyünk. Így is tett. Beültünk a…

Itt van az ősz, itt van újra…

Amikor azon gondolkodtam, hogy mivel álljak elő Eszter mood boardjára, akkor jöttem rá, hogy egy jó ideje nem készítettem klasszikus 12″-es oldalt. Őszinte leszek, félve álltam neki, mert annyira elszoktam már tőle és a zöld, mint szín, sem áll annyira közel a szívemhez. Azonban mikor nekiláttam, azonnal megjött a kedvem és az ihletem. Step by…

Tagelj! – tábori workshop

Sosem egyszerű kitalálni, hogy milyen témában tartsunk workshopot a scrapbook táborban. Ezúttal sem volt másként. Eddig készítettünk már altered art technikával kaspót, papírzacskóból albumot, kasírozott mini vásznat, melyen megmutattuk hogyan kell rétegezni. Most egy könnyű, ám látványos alkotást találtunk ki, ami nem más, mint egy mixed media technikával elkészített címke. Szerencsére a Sugallatok csapatának tagjai…

Édes álom

Igen, mostanában minden oldalamon ő van, de egyszerűen több róla a fotó, mint amit valaha is fel tudnék dolgozni 🙂 Most épp egy olyan került a kezembe, amin egyhetesen alszik a szopipárnából “eszkábált” babzsákban. Amikor még kicsi volt, kifejezetten szerette, szerintem kb hasonló lehetett neki, mint nekem a régi babzsákkanapénk… na az egy fekete lyuk…

Mert adni jó

A mai posztban egy pénzátadó borítékot mutatok. Szeretek kézzel készült ajándékokat, borítékokat, képeslapokat adni családomnak, barátaimnak. Sokkal egyedibb és személyesebb, mint egy boltban vásárolt. Van, aki értékeli ezt és sajnos van, aki nem. Az Art Journey kollekciót használtam. A boríték alapja a Destination papír, melyet 30cm x 30cm-re vágtam. Átlósan mindkét irányba behajtottam, aztán a…

Ne félj! Megéri a kockázatot… – öregített címke

Viszonylag gyakran szoktam tárgyakat dekorálni, öregítik. Kevesebbszer csinálok altered art műfajába tartozó címkét, könyvborítót, kártyát. Ha mégis, akkor is világos alappal készülnek el ezek az alkotások. Ezúttal fekete festékkel alapozott tag-et készítettem, melyet színes selyemporokkal tettem metálos hatásúvá. Összességében elmondható, hogy ez egy nagyon költséghatékony mixed media projekt a díszítőelemeket illetően, hiszen csak egy kis…

Örökké szeretlek

A kissé nyálas cím az emelkedett hangulatom tükrözi 😀 Tegnap lett 5 hónapos Csongi, ami szinte hihetetlen, hisz most született… tudom, nagyjából ezt fogom érezni majd akkor is, amikor iskolába megy, leérettségizik vagy épp megnősül, de most még ezekre gondolni sem akarok. 😀 Szóval 5 hónapja, ennek a fotónak a készültekor baromi fáradtan, de nagyon…