It’s our time

Ilyen se sűrűn fordul elő, hogy a hónap elején elkészülök a havi stílusgyakorlattal, ám most itt van, még meleg – konkrétan is, mert a hőlégfúvó dolgozott keményen 😀 Kis emlékeztető, hogy mi is szeptemberben a feladat: A mottóról nekem egyből az jutott eszembe, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy unalmas zenéket hallgassunk… Van ilyen.…

Légy elég bátor…

Sziasztok! Augusztus hónapban a keleti stílussal ismerkedünk. Ismét az art journalomhoz nyúltam és úgy döntöttem rajzolni fogok. Hát nem gondoltam át rendesen, tudni illik a rajztudásom nem a legjobb. Az indiai nő rajzolása legalább 1 órámba telt.  Büszke vagyok magamra, mert egy kicsit azért hasonlít az interneten talált rajzra, még ha bandzsa is lett szegényke.…

Awakening ajándékdobozok

Két kis ajándékdobozt készítettem az Awakening kollekció papírjaiból és a kivágóívből. Kedves kis projekt, és ráadásul kalandos is volt elkészíteni 😀 A papírdobozt még sikerült otthon méretre szabni, valamint a fa dobozkát repeszteni és a Vintage Paint krétafesték Dark Lavenderével megszínezni… A többit, vagyis a díszítéseket és a kompozíciók kialakítását pedig a strandon 😀 Jelentem,…

Homemade happiness

A hónap stílusgyakorlata a provence-i, ami amilyen gyönyörű, letisztult, amennyire lehet rajongani érte, annyira tudja fel is adni a leckét. Pedig nekem még csak nem is komfortzónán kívüli, mégis nehéz volt visszafogni magam – tartok tőle, most nem is sikerült. Ezzel együtt nagyon szeretem projekt, a Prima Marketing Spring Farmhouse készlete imádnivaló és szerintem láthattok…

Nyuszi-muszi

Szalad az idő… végre itt a nyár és a Vakáció! én pedig még egy kicsit visszakacsintok és mutatom a kis cuki nyuszikámat. Oviba menet és jövet sokszor készítünk fotókat, van amikor én kérem, de legtöbbször Vandus szeretné. Öröm ez számomra, mert ilyenkor készülhet több fotó is, és a pózkirálynő kitalál mindenféle huncutságot. Amikor pitypang szezon…

Adria forever!

Amennyire imádok tengereset alkotni, annyira fogott ki rajtam ezúttal… A moodboard alapján rögtön egy shadow boxra gondoltam. Marianna is 😀 Oké, tiszta lap. Akkor ráma, mintha mentőöv lenne, király. Aham… Szandra után elengedtem 😀 Nnno, sebaj, akkor marad a ráma, majd úgy alkotok rá, mintha oldal lenne, tépkedem a papírt, telepakolom mindenfélével… Haha 😀 Dorka…

Hocus Pocus

Sziasztok! A mostani alkotásomról nehezebb írni, mint elkészíteni. 🙂 Olyan kis egyszerű. Az alapja egy háromszög mdf lap, melyre Magic ragasztóval felragasztottam a Hocus Pocus kollekció papírjait. Középen a papírok illeszkedéséhez, pedig fekete csipke szalagot ragasztottam. Fehér gessoval halványítottam a papírok színén.  Fekete Archival tintapárnával és az AALL and Create 50-es bélyegző szett repedéses pecsétjével…

Enchanted Flowers pocket letters

Már megint egy nem éppen mixed media projektet hoztam. Ugyan vannak benne imádott Aga Baraniak pecsétek, a szebbnél is gyönyörűbb Enchanted Flowers papírkészlet, ám a pocket letters ismérve, hogy iszonyú laposan lehet csak díszíteni… Nnnade mi is a pocket letters?! Alapvetően levelezőtársak küldik egymásnak ezt a nagyjából A4-es méretű, 3×3 osztású meglepetést. A téma lehet…

Fényképtartó 2.0

Hagyományos fa keretes, 10x15centis fényképtartóba költöztettem a Tim Burton alkotásomat. Még nem döntöttem el, hogy jól járt-e 😀 Feketére festettem, azaz gessoztam egy szürkelemezt és a fényképtartó fa keretét, bekenegettem repesztő pasztával és amíg száradt, kísérletezgettem különböző kékekkel (Vintage Paint royal blue, Ayeeda Matt Festék kék, 13arts vízfestékek és kobaltkék mist. Ezek egy részével a…

Az én családom (egy kicsit másképpen)

Sziasztok! Májusi stílusgyakorlatunk a Tim Burton. A moodboardból leginkább a színvilág fogott meg, hiszen KÉK, na jó azért a filmeket is szeretem. 🙂 A fotóval kicsit bajban voltam, de a telefonos applikáció ismét megmentett. 🙂 A családommal együtt hirtelen Alice csodaországába és Batman világába cseppentünk. 🙂 Oldal helyett most egy pop up képeslapot készítettem. Az…

Ballag már…

Közeledik a tanév vége, szaporodnak a gondolatok, hogy milyen ajándékkal búcsúzzunk a kedvenc tanároktól, nevelőktől. Erre hoztam most egy ötletet. Egészen konkrétan egy magic box-ötletet. Ez egy kis dobozka, ami úgy néz ki, mint egy könyv és ha kinyitod, nem lapokat találsz benne, hanem ide lehet rejteni az ajándékot. Vaaaagy jelen esetben egy fényképet és…

Álomtündér

Nagyon szeretem a TandiArtos termékeket… . Mostanság az egyik kedves kis pecsétet próbáltam ki, amit a gyerekekkel álomtündérnek neveztünk el. Különféleképpen színeztem őket, volt amiből képeslap készült, volt amit a gyerekek vettek magukhoz és volt egy 13art-os vízfestékkel színezett, erőteljesebb árnyalatú, ami egy falikép fő motívuma lett. Ezt szeretném most megmutatni nektek. Nagyon nagy örömömre…