Édes kicsi lányom – album

Tudom hogy már mindenki karácsonyi lázban ég és nagyban készíti a DD albumját, de én most egy kicsit elkalandozok vissza a nyárba. Ebben a hideg, szürke téli időben melengeti a szívemet a nyári napfényes, pasztell színes fotók amik egy minifotózás keretében készültek a római parton. Na meg hát annak is örülök, hogy végre feldolgoztam az…

Ahol minden elkezdődött, avagy együtt a ScrapTáborban

Ez most egy rendhagyó, páros bejegyzés lesz. Egy történet arról, hogyan került Flóra a Sugallatokhoz. Tehát én, vagyis Virág, kezdem a mesét és Flóra fejezi be… 🙂 Szóval egy Intenzív szintugró scrapbook tanfolyamon ismerkedtünk meg 2015 elején. Őszintén megvallva a workshopon szinte egyáltalán nem beszélgettünk, és utána sem igazán… Hiába lett létrehozva egy Facebook csoport…

Monokróm album ajándékba

A júliusi scrapbook táborban NőiCsizma Edit egyik workshopján egy nagyon jó kis A5-ös méretű albumkötési technikát tanulhattunk meg. Ennek az volt a sajátossága, hogy a lapjai két részből állnak és különböző irányba nyílnak. Valamit állítva is látványosan tárolható egy polcon, akár nyitott állapotban is. Már a tábor alatt úgy készültem, hogy ezt az albumot nem magamnak…