Sziasztok, Sipos Zsófi vagyok. 2016-ban összesodort az élet Sütivel, onnantól scrapbook szerelmes lettem, 2 éve csatlakoztam a Sugallatok Scrapkörhöz, aminek nagyon örülök, mert rengeteget fejlődtem azóta, igazából először albumokat készítettem, de egyre jobban érdekelt a mixed média világa, imádok festeni, maszatolni, varrni, a papírokhoz, tollakhoz pedig már kiskorom óta erősen vonzódom.
Imádom a kihívásokat is, megfogadtam, hogy idén minden kihívást teljesítek, úgyhogy hatalmas öröm most nekem, hogy a múlt hónapban kiemelt alkotó lettem.
Amikor megláttam a havi filmet megijedtem, elkezdtem nézni, de nem tetsztett, felkavarta a lelkiállapotomat, végig sem néztem, így leginkább a moodbord és a mottó vezérelt az alkotásom során.
Sokat nem gondolkodtam, melyik papírkészletet használjam, Frank Garcia with love kollekciója a Primától színvilágában is és tartalmilag is stimmelt és nagyon vártam már, hogy alkossak vele.
Alapnak a Woodouts szívlakatot választottam, eddig csak papírra alkottam, így újdonság volt nekem, de nagyon élveztem vele dolgozni.
Kedvenc fényképünket választottam, – amit körbevágtam – az emlékezetes pillanat, amikor megérkezem az esküvőnkre, elkésve, amolyan Zsófisan 🙂
Így készült:
Lefestettem a lakatot Boudoir Pink Impastoval, majd gessoval kicsit visszafehérítettem.
Kiválasztottam a rózsás papírt, kivágtam, felragasztottam és kezdődött a móka. Stencileztem Paper Paste-el, Crackle Paste-el
festettem Impasto Mint-el és kedvenc Art by Marlene Sparkly & Bright vízfestékek közül a türkizzel. Helyenként domborítottam Shabby White porral, kicsit bélyegeztem is. Distress Inkkel
sötétítettem a széleket.
Díszítőelemeket választottam, rétegeztem, 11 csodás Prima virág is rákerült. A love feliratot Minc géppel fóliáztam rózsaaranyra. Végül amikor felkerült minden a végleges helyére, jól megfröcsköltem. Pici hiányérzetem mégis volt, elfelejtettem varrni a nagy izgalmamban, ami szinte egy alkotásomról sem maradhatott el, eddig.. és nem volt hirtelen szép kulcsom, ezért befestettem a fürdőszobánk kulcsát, így az csak a fotó erejéig került rá.
Mindezt röpke egy hét alatt vittem véghez a gyerekek mellett, de szeretem alkotás lett, biztos felrakjuk az egyik falunkra.
Köszönöm a lehetőséget!