Az ehavi stílusunk kicsit bevezetett az erdőbe, hiszen maga a stílus nagyon közel áll hozzám, mégsem állt úgy össze az oldalam, ahogy szerettem volna. Vagy ötször kezdtem szinte elölről! Amikor végre elkapott a flow, mindig azon kaptam magam, hogy egyre messzebb kerülök a moodboardtól, így szétszedtem és újra kezdtem.
No nem teljesen, mert az alapot már elkészítettem, mindenképpen erre szerettem volna építkezni: az AB.Studio egyik legszebb készletéből, a Shabby Love Symphonyból választottam papírt, erre a Re-Design madárkás-ágas transzerfóliáját, a Blossom Flight már ráaplikáltam és kétféle pasztával is stencileztem rá. Ez volt az alap. És a kisfiam nagyfiús fényképe, amit mondhatnátok, nem egy shabbys alkotáson kellett volna megörökítenem. 😀 De nem tudtam elengedni, ezért addig próbálkoztam, míg csak összehoztam valamit 😀
Használtam még csipkét, tüllt, hődomborított chipboardot, virágokat, szalagot, gyöngyöt, kása gyöngyöt is, csillámot, aranyakrillt és már nem is tudom, mi mindet még! Ja igen, még varrtam is!