20.3 C
New York
péntek, május 27, 2022

Springtime

Sziasztok!

Az előző posztomban meglehetősen sokat keseregtem, a hangulatom igencsak a béka feneke alatt volt… Őszintén szólva, nagyon jól esett kiírni és kialkotni magamból minden negatív érzést és gondolatot. Nagyon köszönöm a Scrapkör lakóknak, hogy bátorítottak és megtöltöttek pozitív energiákkal!! Tényleg nagyon jól esett, és most már sokkal színesebben látom a világot! Szó szerint 😊!

Ritkán használok élénk színeket, de most azt éreztem, ez kell a lelkemnek! Meg hát nyakunkon a tavasz is ugyebár… (erről rögtön eszembe is jutott „Az ördög Pradát visel” című film Mirandájának egyik beszólása; ’Virágok? Tavasszal? Milyen eredeti.’ 😊)  Ennek ellenére – vagy éppen ezért – miért is ne készíthetnék egy igazi, tavaszi színkavalkádot? Egyszer egy évben belefér, ugye? Bele!

A fotó korábban készült rólunk, de számomra van egy mélyebb jelentése is – emiatt került a keretbe. Annyit elárulok azért, hogy erről a képről mindig arra fogok emlékezni, hogy bármilyen rossz történt is, a Férj mindig ott volt mellettem a nehéz időkben és kirángatott a lelki válságokból. Ő a támaszom és a társam, akire mindig számíthatok (meg még sok minden más is, de az most nem tartozik ide 😊).

És akkor néhány sor a készítésről is:

A legbonyolultabb része az volt, amikor ki kellett vagdosni a Flora book-ból a virágokat. Utálok kivágatokat gyártani… A rétegelt lemezt lealapoztam gessoval. Mindenképpen nagyon világos, élénk kék hátteret akartam, persze pont olyan színű festékem nem volt. Úgyhogy kikevertem: Finnabair metálos „Light Patina” + Impasto Manor blue + Mint + Lindy’s magicalsből a karibi kék. Ezután modellpasztával stencileztem és egyből elkezdtem beleszórni a felvitt pasztába a domborítóporokat. Ezeket Virág rendelte le anno a Rangerstől és valami eszméletlen gyönyörű színeik vannak (Wendy Vecchi designer series: Sunflower, Pink peony, Cactus flower, Tiger lily). A porokat nem egyszerre, szórtam bele, hanem rétegeztem őket. Így kaptam ezt a kissé grungy-hatást, ami szerintem nagyon menő lett!

Néhány helyre bélyegeztem, majd felragasztottam a keretet. Ezt fekete műgyantából öntöttem ki korábban, most csak fehér gessoval simogattam át. A keret köré felkerültek a Prima és Sugis papírvirágok, kivágatok, néhány csipi és színes madártoll. Végül szizált dugdostam a virágok alá-köré, fehér mikrogyöngyöt és rózsaszín glittert szórtam rá.

Szerintem igazi tavaszi hangulata lett, akár egy virágoskertnek. Remélem, ti is megmutatjátok a Scrapkörben a tavaszi hangulatotokat! Jó alkotást!

Andi

Kíváncsi vagy, miket használtam?

Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!

Related Articles

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Kövess minket

0RajongókTetszik
3,332KövetőKövetés
0FeliratkozóFeliratkozás

Legújabb bejegyzéseink