Van egy igen kedves levelezési szokásunk scrapbookos körökben, a scrapposta. Random sorsolással kapunk párt és neki készítjük el az aktuális témának megfelelő képeslapot.
Ugyanezen elven működik a Pocket Letter levelezés. Annyi a különbség, hogy egy előre legyártott tasakba készítünk kis kártyákat, szintén a megadott témában és mellé még kis apróságokat rejtünk.
Annak ellenére, hogy az időjárás nem éppen tavaszias, mi lelkesen gyártjuk a tavasz témájú alkotásokat. Andinak a pocketem is ebben a témában – és mivel már szinte az udvarban ugrál a nyuszi – kicsit a húsvét témakörben is készült.
A shabby chic hatás itt is érezhető, még nem csengett le nálam 🙂
Fantasztikus Studio75 6*6-os papírkollekciót használtam. Imádom a mintáját, így arra törekedtem, hogy azt is felhasználjam dekorelemként.
Sok-sok kivágatot használtam, amiket Sizzix-el és lyukasztóval készítettem.
A scrapiniec chipboardokat szívárványporral festettem be. Csipkével, matricákkal és mini virágokkal, dekorgumi felirattal és bélyegzéssel díszítgettem.
Igyekszünk ilyenkor hangulatában, színében illő, de nem nagyon domború meglepetéseket tenni a tasakokba, hiszen ha túlpakoljuk nem mutat csinosan és nem is az a lényeg 🙂
Egy képeslaphoz is kedvem támadt 🙂 Domborítottam, kivágattal, bélyegzéssel, matricával és egy maradék papírral dekoráltam.
Sokan szeretik egy szélesebb szalaggal összekötni a “csomagot”, vagy egy feldíszített papírcsíkkal összefogni. Nekem régóta bevált, hogy kis tasakokat, táskákat vagy tokokat hajtogatok. Most egy bebújtatós verziót talátam ki, mert a szélén akartam, hogy kilógjanak a rózsák, mintha egy virgácsokor lenne.
Szintén Studio75 papírt használtam. Kivágatokat, chipboardot, szívárványport, gyöngyöket, modell pasztát és stencilt, bélyegzést és akril festéket vettem újra elő az alkotáshoz.
Felhasznàlt termékek:
– Studio75 Alice’s Dreams 6-os kollekció
– Studio75 Peony Avenue
– dara
– Sizzix kivàgatok
– papír viràgok
– gyöngyök, csipkék, szalagok
– bélyegző, domborító mappa
– pillangó chipboardok
Nem csak scrappes körökben lehet vele igazán kedves meglepetést készíteni 🙂
Próbáljátok ki 🙂