Kicsit talán önfényezősnek tűnhet ez a bejegyzéscím, de a lényeg itt azon volna: mitől is ragyog igazán egy menyasszony? Oké, persze, fontos a megfelelő ruha, a smink, a frizura… sőt, szerintem a csokor és a cipő is, de ami a legfontosabb: legyen szerelmes, boldog, és legyen, aki igazán ragyogtatja (ámbár reméljük, ez a ragyogás azért tovább tart, mint egy szupernóva esetében, de vegyük úgy, hogy ez most csak a ragyogás erősségét jelenti ;)).
3 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy én még hinni fogok a házasságban, sőt, úgy gondoltam, egy marhaság… a statisztika nem hazudik, minden 3. válással végződik, így aztán minek kockáztatni? Az én olvasatomban a házasság lényege, hogy valóban élethosszig tart, és nem csak addig, amíg még tart a rózsaszín köd. Persze ma már viszonylag lehet könnyű egy válás, így sokan ugranak bele úgy, hogy legyen, max. elválnak. Na nem. Sajnos (vagy szerencsére?) én is váltam egyszer, és pont a fenti gondolkodásmódom miatt nehezen is dolgoztam fel, kudarcnak éreztem.
Aztán jött Lackó, és minden megváltozott. Szép lassan újra hinni kezdtem, főleg, mert ő is hasonlóan gondolkodik, mint én. Akár a házasságról, akár nagyjából bármiről. Hamar leszögezte, hogy csak akkor van értelme egyáltalán randiznunk, ha én gondolkodom majd családban, gyerekekben. És itt vagyunk 🙂 Kicsit szentimentálisra sikerült a bevezetőm, pedig igazából azért is nyúltam újra egy esküvős képhez, mert Szandra leszidott, hogy nem láttak még elég esküvői képet, meg esküvős oldalt, és ugyan, húzzak már bele 😀
Akár minimálnak is lehetne mondani, bár a sok pakolás miatt annyira mégsem. Ellenben valóban alig történt rajta más: alapoztam fehér gessoval, stencileztem rá az aall and create aqua flora stenciljével modellpasztával, rátettem az amúgy egész nap külön rendezgetett Mintay 7th heaven díszítőelemeim és mehendi csipkés chipijeim, a fotómat egy vékony kerettel, jobbra egy darab papírt szintén a 7th heaven kollekcióból, egy kék szalagot (Lidl babaruhákról miket nem lehet menteni? :D), és egy kis csipkét. A 13arts vízfestékével igyekeztem visszahozni kicsit a díszítés köré a színvilágból: kicsi rózsaszín és kék, épp csak halványan. Egy kis hexagon hologramcsillám, némi ezüst mikrogyöngy, az elmaradhatatlan pacázás fehér splash tintával, és 1-2 mini üveggolyó. Készen is lettem 🙂
Ez egy olyan van-öt-percem-rakok-rá-valamit oldalpár lett, mert aznap, amikor készült, a gyerek egy percet sem volt hajlandó aludni… így amikor épp elfoglalta magát, odaszaladtam a kedvenc journal boookomhoz, és már folytattam is 😀 Így ugyan egész nap készült, de összességében szerintem nem foglalkoztam vele 1-1,5 óránál többet… szerintetek belefér? Minimál? 🙂
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!