Mint már láthattátok is az elmúlt 1-2 hónapban, teljesen levettek a lábamról Marta Lapkowsa, alias Maremi kollázskönyvei, art journaljai. Most is egy ilyen oldalpárral érkeztem 🙂
Az art journalomban egy borítékos oldalpár következett. Sokat agyaltam rajta, helyezgettem a rizspapírokat, mindenféle tündérkéket és házikókat, mire megtaláltam a helyüket. A téma adta magát, még pár nap és itt a Valentin nap! Szivecskéket mindenhova! Nnajó, azért nem mindenhova 😀

Először most is legessoztam a két oldalt, picit megszíneztem tintapárnával az alapot, majd felragasztottam a rizspapírt. Sokat agyaltam, hogy mennyi szivecskét pakoljak rá, és hogyan, és hova tegyem őket 😀 Végül Maremi egyik inspirációja adta az ötletet, hogy felhőcskékből lógjanak le az én kis szivecskéim is – ezek hol papírkivágatból készültek, hol a stencilszíveket rajzoltam körbe. Azt hiszem, megtaláltam az egyensúlyt – tele vagyok szivecskékkel, de nem túl sok(k)!! 😀







Többször sikerült leragasztanom a borítékot, úgyhogy volt néhány keresetlen szavam magamhoz alkotás közben 😀 De szerencsére mindig fel tudtam szedni – viszonylag fájdalommentesen! 😉
Felhasznált termékek
