Sziasztok!
Újratervezésnek indult, aztán teljesen önálló életre kelt a layoutom. Az az igazság, hogy nem tudom eldönteni, hívhatom-e ezt liftelésnek, vagy sem…De inkább hajlok a „nem” felé. A márciusi inspirációk közül Virág oldala fogott meg nagyon. Leginkább az elrendezése és a hangulata ihletett meg, ezért úgy döntöttem, elkészítem én is. Még tavaszi fotót is találtam hozzá, amit Csanikámról készítettem korábban a Füvészkertben.
A függőleges elrendezést egy az egyben megtartottam, illetve eleve olyan világos papírt választottam alapnak, amelyiken vannak lepkék. Aztán… nem tudom mi történt, de ez lett végül…
Virághoz hasonlóan stencileztem én is, de a mintát – ismét – Lindy’s shakerekkel, mistekkel és pici akrilfestékkel emeltem ki.
Mivel több újévi, és korábbi fogadalmat is tartanom kell (ezeréves cuccok felhasználása, valamint nem vagyok hajlandó kizárólag virágokkal díszíteni), előkaptam gyorsan a „mindentbele” dobozaimat. Szégyen, vagy sem, én szinte sosem szortírozok semmit. Ha valami megtetszik, azt használom, a maradékok pedig mennek a dobozokba. Nos, ennek köszönhetően egy-egy ilyen doboz mára teljesen úgy működik, mint egy zsákbamacska: sosem tudom, mit fogok találni benne… És ez volt az a pont, amikor teljesen önálló életre kelt az oldalam!
A két hosszú, színes papírcsík a Paradise lost kollekció maradványa, ezek kerültek fel hosszában a layoutra. Aztán, találtam egy Urban Landscapes kivágóívről megmaradt épületet, naná, hogy ez is kellett!! Az Old Dreams kivágóívéről jöttek az arany színű keretek, hogy egy kicsit kiemeljem a fotót. Következőleg a Mintay Flora Book-ból kivágott kékes-türkizes virágok kerültek fel, plusz az ívről kivágtam a kis bogyókat és azokat is felragasztottam (ezt a trükköt Mónitól tanultam!) Akadt még néhány villanykörte, házszám, írógép, tag stb… És persze az egyik doboz alján csipik is árválkodtak, ezeket gyorsan lefestettem arany színű akrilfestékkel, utána pedig kaptak egy jó adag fekete mistet is. A stencilezett minták köré bélyegeztem, végül a virágok köré szizált ragasztottam.
Azt hiszem jövök nektek még egy liftelt oldallal ebben a hónapban (hacsak, meg nem könyörültök rajtam)….
Andi
Kíváncsi vagy, miket használtam?
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!