Szép lassan rákattantam a varrásra. Nno nem a ruháink javítására vagy ad absurdum a konkrét ruházkodásunk végett, hanem csak és kizárólag scrapalkotásokhoz. Nagyon nehezen indult – tele kételyekkel, hogy erre valóban képes vagyok-e és kérdésekkel, hogy ezt mégis hogy’?!?! -, de annál lelkesebben!!
Most már ott tartok, hogy a tervezés és az album alapjának megvarrása két óra. Ami azért igen dícséretes, mert éjjel nem nyomhatom neki ezerrel, hanem csigalassan, ám de roppant halkan, a gépet kézzel hajtva 😀
Az alkalom Era barátnőm szülinapja és a Lovely Day-szerelem!! Tartok tőle, hogy után kell rendelnem 😉
Az alapkoncepció az volt, hogy amolyan anya-lánya albumot készítek, arról a napról, amikor Andi fotózást nyert és jó barátnőhöz illőn elvitte az egész bandát! (Fura szívecském lett, így inkább betűkkel köszönöm meg!!) Erikával érkezett kisV is, és a fotós csajszi iszonyat jó képeket lőtt róluk és a kislányról. De – mint látni fogjátok – került bele néhány közös hatos fotó is!
Itt jegyzem meg, hogy a fotóstudományom persze hagy némi kívánnivalót maga után, de most nem bakik sorozata történt, hanem kisV személyiségi jogai miatt kicsit elhomályosítottam a pofiját.
Ha album-varrásra adod a fejed, mindenképpen érdemes előre tervezni – az albumalapot és az egymást követő lépéseket is! Ezt saját káromon tanultam meg, nem kicsit necces a bevarrt lapokat utólag varrni 😀
Szóval először ki kell találni, hogy milyen belívek lesznek, hajtogatós, átlátszó fóliás, shaker boxos és a többi. Amikor ezeket már megvarrtam, akkor jöhetett az albumborító! Mekkora gerinc kell, szimpla vagy dupla (nálam most két papírból összevarrt), hogyan fog záródni, egyáltalán kell-e rá, vagy anélkül készül?! Most azt próbáltam ki, hogy az albumborító belső papírjára, a gerincre varrtam a belíveket. Előtte megbígeltem úgy, hogy egy-egy ilyen részre kerüljenek a belső egységek. A mindenfelé hajtogatós részre két egység bígelést szántam, hogy rendesen elférjen a díszítésekkel együtt.
A külső borítóra végül egy pánt került, ami erős mágnes koronggal tartja össze az albumot. Nnna aztán jött egy kis szüttyögés, mert először rávarrtam a belső borító gerincére a belíveket, aztán a belső borítóra rávarrtam a külsőt. A gerinc közelében már volt némi vesződség, de nem rettentett el!! 😀
Az albumba kerültek a Lovely Day kollekcióból kártyák is, mindenféle jókívánságot és vicceskedést matricáztam rájuk. A díszítéssel kapcsolatban pedig egy fontos dolog van, hogy alapvetően papírból vagy alacsony elemekkel készüljön: néhány csipi, cérna, selyempapír, tüll, lapos papírvirágok, flitterek…
Az oldalak és oldalpárok díszítése egy újabb éjszakába került, de nagyon imádtam – készíteni is és a végeredményt is!! Alig akartam odaadni, de Era reakciója mindent megért!! <3
Ennyi röviden 😀
Köszönöm a figyelmet és a türelmet!! 😉
Felhasznált termékek:
Chipboardok:
Spring Prodigy madárkák és etetők
Christmas Sketch – sarokdíszítők
Matricák:
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!