Már most is csak ismételni tudom magam, liftelni sem könnyű! Nem is azzal volt a gond, hogy ne tetszett volna egyik sem. Sőt! Mindegyik tetszett. Kedvencem is volt az alkotások között. Ki is választottam Svetlana Sanochkina alkotását. Tudtam, hogy ajtó helyett ablak. A színvilágot igyekszem majd tartani és az elrendezést meg lemásolom, hogy tanuljak, gyakoroljak. Háááát, nem sikerült 🙂
Mondanám, hogy nehogy bebukjam a havi kihívás inspirációmat, hogy nyomokban sem tartalmaz az eredetire utaló jeleket, de hülye leszek megásni a saját magam sírját, így elkezdeném a védőbeszédemet:
A két legfontosabb dolog, amit áthoztam az alkotásból a fotó belehelyezése a grafikába, ezt különösen kedvelem és gyakran alkalmazom, a másik pedig, tényleg az, hogy az ajtó helyett, ablakban gondolkodtam.
Egyéb projektem miatt úsztam a Mintay papírokban az asztalomon, kicsit keresgélve, találtam is közte egy szimpatikus ablakot. Beletúrtam a fotós dobozomba, ahol rengeteg előhívott fotó várja, hogy méltó helyen szerepelhessen és ne a kupac közepén lapuljon, és kiválasztottam egy olyan fotót, ahol még csak a két nagyobbik fiunkkal voltunk a Szigligeti várban. Pont egy ablak párkányán üldögéltünk. Mikor még voltunk nyaralni, az volt a program, hogy turistáskodtunk a Balaton északi partján. Korábban készítettem egy Gyenesdiásról szóló kis albumot, szintén Mintay Farmlife készletből, amit nagyon-nagyon szeretünk lapozgatni azóta is. Ebből a készletből vágtam ki a kis kerítést. A Berrylicious kollekció színvilága és grafikája ugyan gyönyörű, de nem jellemző rám, ezért eddig csak tartogattam. Az eredeti alkotásból kiemelve a dús virágos dekorációt, itt is kivágtam virágos elemeket.
Emelésekkel és a dimenziók játékával igyekeztem hangulatosabbá, élethűbbé tenni az oldalt. Fehér gessoval alapoztam le egy újabb oldalt a megkezdett albumomba és random kentem fel rá repesztő pasztát.
A 13arts vízfesték palettája szerintem egy alap termék! Ezzel festettem meg és bő vízzel a hátteret. A másik nagy kedvencemet, az 13arts ARia Song stenciljét a könnyen kezelhető, egyszerűen felvihető 13arts modell pasztával szeretem használni. A legkisebb minták is szépen kivehetőek lesznek.
Bélyegzéssel hoztam pár méhecskét a mezőről 🙂
Záró lépés nálam a Splash! tinta. Fehérrel cseppentettem párat . Ezekkel a tintákkal, mivel elég sűrűek csodálatos pöttyöket lehet fröcskölni a felületre. Kicsit vizezve pedig halványabb, kisebb cseppek érhetőek el!
Ime az oldal:
![](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2020/02/IMG_20200209_172514-923x1024.jpg)
![](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2020/02/IMG_20200209_172526-935x1024.jpg)
![](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2020/02/IMG_20200209_172533-933x1024.jpg)
![](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2020/02/IMG_20200209_172619-935x1024.jpg)
![](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2020/02/IMG_20200209_172541-936x1024.jpg)
![](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2020/02/IMG_20200209_172606-935x1024.jpg)
![This image has an empty alt attribute; its file name is 3176-10-300x300.jpg](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2018/07/3176-10-300x300.jpg)
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!KépKép
![This image has an empty alt attribute; its file name is mixed_media_scrapkor_szogletes.jpg](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2016/01/mixed_media_scrapkor_szogletes.jpg)