Tudjátok, hogy jövő hét végén Húsvét? Én minden évben elhatározom, hogy jövőre időben kezdek neki a készülődésnek, mert már itt lenne az ideje új dekorációt készíteni. Ez rendszerint nem így alakul, marad a régi ünnepi dekor. Természetesen ez most sem lenne másképp, ha nem lenne a Sugallatok Scrapkör. Mivel titeket soha nem hagynálak inspiráció nélkül, íme egy húsvéti dekorációs ötlet nektek, nekem pedig végre van egy újdonság a már megszokott lakásdíszek között.
Mint már számos alkalommal, most is egy MDF alapot választottam. Annyiban más, mint általában, hogy mindkét oldalát díszítettem, így akár az ünnepi asztal közepén is jól mutat. Mindkét oldalt, és a széleket is alapoztam fehér gessoval. Az egyik oldalt teljesen leragasztottam a design papírral, lekentem átlátszó gessoval, stencileztem rá, majd felépítettem a kompozíciót, aminek alapjául egy gyurmaformát használtam. Erre építkeztem kivágatokból és virágokból. A stencilezett felületet különböző színű waxokal emeltem ki. A másik oldalra csak kb. a feléig tettem a mintás papírból, az alsó részen Mod Podge és összegyűrt papírtörlő segítségével alakítottam ki a texturát, amit száradás után acril festékkel festettem, majd száraz ecset technikával festékkel, fehér gessoval, és különböző waxokkal színeztem. Itt középre építkeztem, alapnak csipkét használtam, amit sörkartonnal emeltem el. Erre kerültek fel a kivágatok és a virágok. Mindkét oldalon csak gyöngyökkel díszítettem, mivel számomra ez az alkotás már színorgiának számít, nem kívánt további díszítő elemet. A tojás talpán a struktúrát szintén a már említett papírtörlő és ragasztó segítségével alakítottam ki, majd festettem, színeztem. Eljátszottam a gondolattal, hogy a forma szélén még gyurma szegély is jól mutatna, de végül erről letettem.
Köszönöm, hogy elolvastátok!
Zsuzsi
Felhasznált anyagok
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!