A scrapbooknak mindenhol helye van 🙂
Nemrég a szüleim kértek meg egy oldal készítésére. A téma (számomra) szokatlan volt, a helyi baptista gyülekezet – aminek ők is a tagjai – építkezését kellett megörökítenem a közelgő hálaadó nap apropójából. Az elkészült oldal a hálaadó oltárnál kapott helyet, majd az ünnep után kikerült a falra.
Nem készítettem még épületről scrapbook alkotást. Az oldalaimon általában közelebbi profilfotókat szoktam feldolgozni. Fejtörést is okozott hogy hogyan rendezzek el 3 épületről készült fotót. Nagyjából fél óra tologatás után megtaláltam a képek helyét, jöhetett a díszítés. Naturabb, vintages színek felé mentem el, viszafogottabb díszítéssel, tekintve a fotó témáját és jövőbeni helyét.
Alapnak egy AB studio papírt választottam az In Wonderland kollekcióból. Erre stencileztem a fotó vonalában Antique Gold Icing Paste pasztával és egy AALL and Create téglamintás stencillel, mert azért mégiscsak egy építkezés végeredményét örökítjük meg. Ezután fogtam egy másik stencilt, az aktuális (egyik) kedvencemet az AB Studiotól és Black Sand pasztával stencileztem ezzel is. Ez a paszta kicsit olyan aszfalt, beton szerű hatást kölcsönöz, gondoltam ez is illik a témához és textúrájában visszahozza az építkezéses élményeket. Mikor teljesen megszáradt mindkét paszta, az egyik új kedvencemmel, a Prima folyékony akrilfestékével színeztem a hátteret a fotókörnyékén, ezzel kiemelve az oldalon a hangsúlyos részt. Ezzel a háttér már majdnem kész is volt, csak egy kis pecsételés hiányzott. Apró írásos bélyegzőt és fekete tintát használtam, főként körben, keret szerűen.
Jöhetett a fotók felhelyezése, kartonnal elemelve, majd a díszítés. Az egyik fotó mögé felkerült egy AB Studio chipboard keret, amire szintén stencileztem. Maga a keret elég nagy, de nem adtam neki hangsúlyos színt, így visszafogottan beépül a háttérbe. Nem emelkedik ki, de mégis feldobja az oldalt. További díszítésként használtam csipkeszalagot, virágokat, Scrapiniec chipboard levélkéket, fémdíszt (amit Zsoltival kettévágattam, így lett egyből kettő :)) és gyurmadíszeket. Végül került rá még az elmaradhatatlan kristályokból és egy kevés a mini arany mikrogyöngyből.