Az Addams családnál minden mintha fordítva lenne bekötve: játszunk az étellel és a szúrós tárgyakkal, villámvadászunk, mindent szépnek látunk, ami rút és rothadó és valljuk be őszintén, ők maguk sem egyszerű, hétköznapi figurák 🙂
A film alapján dúskáltunk a felhasználható elemekben. Nem igazán vitt rá a hangulat, hogy újra megnézzem , mégis többször nekilendültem. Gyűjtögettem a számomra szimpatikus részleteket.
Az alkotást azzal kezdtem, hogy szétkaptam a Tim Burton kihívásra készült halott menyasszony alkotásomat, mert nem igazán szerették a gyerekek… Ebből is felhasználtam részeket, hiszen a hangulat, az nagyon-nagyon hasonló 🙂 Valamiért a gyertyatartó lett a kedvencem. Az volt a koncepció, hogy a három gyertyaágra helyezem fel a mood board-unk feladatait: az elsőn hoztam sok filmes jellemzőt, a középső az idézetünkre hajaz, az utolsó pedig a kastélyt szándékozott demonstrálni. (Igazság szerint az első tervem az volt, hogy a fogsor lenyomatomat és a fogszabályzómat scrappelem meg, de szokás szerint újratervezés történt 🙂
Mindennek az alapja a fekete gesso, erre jöttek a színek és a fehér wax segítségével lett minden “poros”.
Az üveg vázát még egy tini kori szerelmemtől kaptam, a csipke rajta a barátnőmtől van, ott a fogsor, a műanyag készlet ezer éves hobby kellékem, a “gyertyák” teste régi kartondobozból van, a dinamitok szívószálból, a pókháló ragasztópisztollyal készült, a fegyverek, késeket rajzoltam, a szúrós tárgyak rajzszögek, a giottine ( Ildi ne nevess ki 🙂 saját bütykölde, a fordított római egyes a Frankeinstein (vagy Shrek?? ) illusztrálása, a sírkő és ásó, a kisvasút, még egy kis pauszra bélyegzés és domborítás és készen vagyunk. (Illetve sosem érzem teljesen késznek, még-még tudnék rá pakolni, de itt a vége, fuss el véle…)
U.i. : Én mindent, de tényleg mindent átkutattam, hogy egy kezet levágok valamelyik babáról még, de aztán….. mindennek van határa 🙂
Felhasznált termékek:
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!