20.9 C
New York
kedd, augusztus 16, 2022

GNFR

Sziasztok!

Koncertbeszámolóval jelentkezem ismét, tehát a szöveg sokkal több lesz, mint a nézegetni való (soorrrry)….

Arról már korábban írtam, hogy mennyire szeretek koncertekre járni, meg milyen elkeserítő volt a járvány miatt az állandó újratervezés, szóval ezt a részt most ugorjuk is át.

Valamikor még 2016-ban talán a Guns ’n Roses bejelentette, hogy újra összeállnak egy világ körüli turné erejéig. A turné a „Not in this lifetime” – igen találó – elnevezést kapta és pillanatok alatt elfogytak a jegyek valamennyi helyszínre. Akkor hatalmas mázlim volt, mert sikerült a bécsi bulira eljutnom. Ez pontosan 5 évvel ezelőtt volt, és a legszebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy még egyszer látni fogom a bandát élőben.

A turné annyira sikeresnek bizonyult, és annyi érdeklődő volt rá, hogy 2019-ben a csapat újra meghirdette a show-t 2020-ra. Persze, azonnal lecsaptam erre a lehetőségre megint és tűkön ülve vártam a nyarat.

A rengeteg átszervezésnek köszönhetően idén július 13-án már Front of Stage jeggyel toporogtam a bécsi Ernst Happel stadion bejáratánál. Most is ugyanazzal a koncertutazásokra szakosodott csapattal utaztam, mint eddig mindig, szóval tudtam, hogy bőven kapunyitás előtt oda fogok érni, hogy minél közelebb lehessek a színpadhoz. Szerencsére nagyon jó időt futottunk, kapunyitás előtt még sikerült bevásárolni a merch standnál, gyorsan inni egyet, és mire beálltam a sorba a bejáratnál, már nyílt is kapu 😊

A beengedés a jegy- és biztonsági ellenőrzéssel, karszalag felhelyezéssel együtt kb 10 perc volt. (Ilyenkor mindig elcsodálkozom, mennyire flottul tudnak több tízezer embert kezelni a sógorék. Minden hostess maximálisan tudja a dolgát, profi módon terelik az embereket, soha egy hangos szót sem hallottam még. Észre sem veszed és bent vagy, nincsenek hatalmas sorok sehol.)

Sikerült egy nagyon jó helyet találnom a színpadtól kb a hatodik sorban, pont azon a részen, ahol Slash szokott állni, így szépen le is táboroztam….

Hmm.. Azt mondtam már, hogy „lánykoromban” oda meg vissza voltam a cilinderes fickóért?

Két előzenekar is játszott a Guns előtt. Ez az idő számomra pont arra volt jó, hogy ahogy az emberek jöttek-mentek, helyezkedtek, szép lassan mindig egy pár centivel előrébb tudtam magam fészkelődni. Így a fél 8-as kezdésre már a 4. sorba tornáztam magam 😊Amikor a kivetítőkön elkezdődött az intro, mindenki teljesen bezsongott és én is éreztem, hogy úgy izgulok, mint a fene…A színpad két oldalára kikerült egy-egy ukrán zászló is (hatalmas respect).

Aztán egyszer csak ott termett a teljes csapat és belevágtak az It’s so easy-be, én meg úgy visítottam, mint egy kis 14 éves csitri 😊 Csajok, egyszerűen nem is tudom leírni, milyen érzés volt szinte karnyújtásnyi távolságból látni Slast, Axl-t és Duff-ot.. (az előttem álló fiatal srác valószínűleg többet tudna erről mondani, mivel az ő vállába kapaszkodva ugráltam és üvöltöttem a fülébe a jól ismert számok szövegét).

A setlist nagyon eltért az 5 évvel ezelőttitől, de ennek köszönhetően olyan „kevésbé” ismert klasszikusok is felhangzottak, mint a Mr. Brownstone, a Better, a Double Takin’ Jive, a Rocket Queen, a Hard Skool, vagy a Reckless life. Nyilván az is közrejátszott a dalok kiválasztásában, hogy alig másfél héttel korábban a bandának le kellett mondania a glasgow-i fellépést, mert Axl torokgyulladást kapott (ne is kérdezzétek, amikor olvastam, hogy mi történt, szerintem 3 szívrohamot hordtam ki lábon). Tehát igyekeztek olyan dalokat összeszedni, amelyekben Axl a rendes énekhangját használja inkább, és kevesebb benne a – védjegyévé vált – magas, rekedtes „kiabálás”. Cserébe Slash gyönyörű szólóiban tudtunk gyönyörködni hosszú perceken keresztül; egyszerűen elvarázsolt mindenkit, ahogy teljes átéléssel gitározott a színpadon. Komolyan mondom, akkor is megérte volna ennyit várni erre a bulira, ha csak ő egyedül áll a színpadon, mert olyan profi előadást tartott, amit soha életemben nem fogok elfelejteni. Főleg a kedvenc számom, az Estranged alatt…Hú, még most is libabőrös leszek, ha eszembe jut..

Ja, valószínűleg más is úgy volt vele, hogy muszáj kimaxolni minden pillanatot Slash-ből; képzeljétek, egy fiatal srác valahogy feljutott a színpadra, és tényleg csak pár centire volt tőle, amikor leteperték a biztonságiak. Slash szerintem nem is nagyon vette észre, mi történik körülötte, annyira beleélte magát a szólójába 😊

Volt egy nagyon különleges pillanat is a koncert közben: ugye jó pár éve már nem lehet a koncerteken senkit a nyakadba venni, hogy jobban lásson… Ezt nagyon szépen be is tartja mindenki, nincs belőle sosem probléma. Most azonban egyszer csak egy fiatal lányt – kezében egy nagyobb méretű plakát szerűséggel – felültette a nyakába a barátja. A papíron egy üzenet volt a zenekarnak: „a zenéteknek köszönhetem, hogy legyőztem a rákot”. És hiszitek, vagy sem, a biztonságiak ahelyett, hogy lerángatták volna a lányt a barátja nyakából, addig integettek, amíg Axl észre nem vette az üzenetet és szólt minden tagnak, hogy nézzenek oda! Mindenki intett, vagy éppen meghajolt, a közönség meg tapsolt. A hostessek pedig szépen lesegítették a lányt és ők is megtapsolták. Hát, azt hiszem, az ilyenre mondják, hogy emberségből jeles.

Már megszokhattuk, hogy a koncerteken más előadók számait is játssza a banda; 2017-ben pl a Soundgardentől szólt a Black Hole Sun (ezzel tisztelegtek a nem sokkal korábban elhunyt Chris Cornell előtt). Most a Velvet Revolvertől, az AC/DC-től és a The Stooges-től halhattunk feldolgozásokat.

Persze jócskán akadtak világslágerek is a setlisten; szólt a Welcome to the Jungle, a Live and let Die, a You could be Mine, a Civil War (itt a kivetítőkön folyamatosan az ukrán zászló látszott), a Sweet Child o’Mine, November Rain, Knockin’ on Heaven’s Door, a ráadásban pedig a Coma, a Patience és a Paradise City.

A Wichita Lineman alatt a három gitáros egymás mellé ült a dobkiállás elé, így kísérték az énekest ebben szép, már-már romantikusnak mondható balladában.

A három órás műsort a Paradise Cityvel zárták, és természetesen nem maradhatott el Slash kézenállása sem, mielőtt levonultak a színpadról.

Rengeteg fotót és videót készítettem, feltett szándékom, hogy belepakolom őket egy minialbumba a jeggyel és a karszalaggal együtt. A November Rain alatt sikerült Slashről – tök véletlenül – egy már-már művészinek mondható fotót lőnöm. Amikor a buli után, már a buszon pihegve visszanéztem a fotókat, és megláttam, egyből tudtam, hogy ezt fel kell használnom az emlékmegőrzéshez.

A készítésről csak nagyon dióhéjban (mert már tényleg nagyon sok a duma):

A rétegelt lemezt lealapoztam, felragasztottam a Metallic Flakes-t. Alkoholos tintával és domborítóporokkal készítettem el a hátteret. A Dusty Attic chipiket is ugyanígy színeztem. A két koponya a banda két hiányzó tagját (Izzy és Steve) jelképezik. Szöveges matricákat mindenképpen szerettem volna; szerencsére még mindig van a 7dots ívekből, és láss csodát, mindig találok közöttük olyanokat, amik passzolnak az adott alkotáshoz. Az egyiken a „splash in the rain” olvasható, itt áthúztam a „p” betűt és meg is lett a layoutom címe: Slash in the rain (külön bónusz, hogy a November rain alatt készült a kép, szóval így aztán telitalálat!!)

 

Remélem tetszett a beszámolóm, ha nektek is van, osszátok meg velünk a csoportban!

Jó alkotást és Rock ’n Roll!!!

Andi

Kíváncsi vagy, miket használtam?

 

Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!

Facebook csoportunk: kattints ide!

Related Articles

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Kövess minket

0RajongókTetszik
3,434KövetőKövetés
0FeliratkozóFeliratkozás

Legújabb bejegyzéseink