Ha már ma estére Facebook nélkül maradt a világ, akkor olvassunk blogot 🙂
Egy nagyon kedves barátomnak festettem egy szekrénykét, ezt szeretném megmutatni Nektek.
Egyrészt nagyon jó dolog közeli barátnak alkotni, mert ismerem az ízlését, a stílusát, tudom, hogy mit szeret és mit nem, viszont nagyon stresszes is, mert ha mégsem tetszik amit alkotunk, akkor kellemetlen lehet ezt szóba hozni 🙂
Szerencsére ennél a szekrénynél azt hiszem, ilyen gond nem volt 🙂
Egy nagyon egyhnagú és unalmas barna szekrényke volt eredetileg, amiből egy igazán csajos darabot szerettem volna varázsolni.
A színek adottak voltak, az új tulajdonos otthonának a színeihez igazítottam, így lett szürke és rózsaszín.
A fetést egy alapos tisztítás előzte meg, ezután következett egy kis finom csiszolás, majd blokkoló alapozó. Erre azért volt szükség, mert aggódtam, hogy az eredeti erős barna festés elszínezi majd az új festést.
Ezután két réteg festék következett.
Majd jöhetett a legjobb rész, a transzfer 🙂
Egy újdonságra esett a választásom, erre:
Ezek a virágok olyanok, mintha egy festményből léptek volna ki, csodaszépek. És nagy előnyük, hogy nagyon változatosan variálható mintákból áll.
A mintát az alsó sarokra helyeztem fel, mivel a felület teljesen sík, így ez nem volt nehéz.
És íme az eredmény:
Remélem Nektek is annyira tetszik, mint az új tualjdonosának 🙂