Ehavi liftelős kihívásban én Emma Trout zseniális oldalát választottam. Imádom a munkáit, alkotásait, az egyedi stílusát és megoldásait. Nagyon tetszik és távol is áll tőlem, nagy kihívás volt, hogy ez alapján alkossak.
Ezidáig nem készítettem még A4-es méretben oldalt, így ez is újdonság volt, amit most kipróbáltam. Nem egyszerű, bevallom. Teljesen másként kell bejárni az oldalt, mint a megszokott 12″-es alkotásoknál. A kiegészítő elemek mérete is ebből adódóan másabb, kisebb. Így nem is a nagy oldalakat használtam, hanem csak a 6″-os tömb lapjaiból válogattam. A liftelés során megtartottam az elrendezést, én is egy történet köré építettem az oldalamat és igyekeztem az övéhez hasonló egységességet létrehozni a színek, formák használatával.
A4-es akvarell kartonra dolgoztam. Első alkalom volt talán számomra az is, hogy tudatosan megterveztem az oldalt, kigondoltam a szöveget amit szeretnék rá, hiszen ezzel kellett kezdenem az alkotást. Ezeket máskor a vége felé szoktam kitalálni és a kompozícióhoz igazítani, de most fordítanom kellett a sorrenden. A kitalált és megszerkesztett szöveget a lapra nyomtattam (nincs írógépem, …), majd utána jött a háttér színezés, a formák, figurák elrendezése, felragasztása. Amikor majdnem készen voltam, a körbe vonalazás volt a “feladat”, hiszen ez Emma Trouth egyik “védjegye” is, amit szinte minden alkotásán alkalmaz. Én természetesen ezidáig ezt sem tettem még. Volt most sok újdonság számomra és nagyon meg akartam felelni a saját elvárásaimnak is. A végeredmény nekem és lányomnak is tetszik, így örömmel mutatom meg nektek is. (Bár Emma alkotását messze nem közelítem meg… de ez az enyém, szeretem 🙂 )
Remélem nektek is tetszik és Ti is alkottok, lifteltek, mert sok-sok új dolgot lehet ezáltal kipróbálni és megszeretni.
Felhasznált termékek:
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!