Meséltem már erről a napról. Majdnem tökéletes volt. Az idő nekünk kedvezett. A srácaim csodálatosak voltak, mint mindig. Boba remek fotós és türelmes nagyon, ami jól jött hozzánk. Árpi is velünk volt, szóval minden klappolhatott volna.
De egy ilyen nagy csapatnál nyílván adódnak nehézségek. Valaki szomjas, valaki fáradt, valaki álmos, valaki elfordul a képen, valaki beletrollkodik a meghitt pillanatba…
Semmi gond nincs ezzel, de én bizony egy-egy pillanatra befeszültem. Mert nagyon akartam. Mert sosem vagyunk együtt. Mert minden adott volt ahhoz, hogy működjön a dolog. Csanád azonban nagyon hamar feladta, elkezdett üvölteni, ezért az Apja visszavonulót fújt vele…
Ez és persze a mindannyiunkat nyomasztó hétköznapi feszülések bizony kiülnek az ember arcára. Talán nem baj. Hiszen az emlékeinkhez nem csak a csodásan megkomponált fotók illenek. Bizony lapul a fiókomban sírós, üvöltős fotó is, amit meg fogok scrappelni. Semmi sem fekete és fehér. Ezer szín létezik és még kevergetik is 🙂
Szóval egyetlen fotóhoz, fotó sorozathoz is sok-sok érzés, élmény, emlék köthető. Az, hogy miként dolgozzuk fel, az is rengeteg befolyásoló tényezőtől függ.
Nem titok, hogy mindkét alkotásnál a kihívás moodboardja inspirált.
A 7dots Stúdió júliusi moodboard táblája és az új Garden Party kollekció szinte hívogatta ennek a napnak a feldolgozását. Vidám, nyárias, zöldes-mezős, minden stimmelt.
Clear gessoval alapoztam és utána fehér gessoval és Madala 2 maszk stencillel alakítottam a backgroundot. AALL and Create bélyegzés és splash tintával fröcskölés szinte alap 🙂
Játékot kezdtem a vízfestékkel és a pisztácia zöld szívárványporral, amit olykor megleptem egy kis türkiz misttel. Rétegzéshez használtam mintákat, amiket a Garden Party papírjaiból vágtam ki és bélyegeztem, festettem pillangókat. A szárnyak csillogását egy kis 3D ragasztótollal és hozzá metál magenta fóliával erősítettem fel. Virágok és matricák. Csillámos szóró és mica pehely. A scrapienec Cirádás kör keret chipboardot kétféle színnel festettem és színtelen doborítóporral domborítottam. Még egy kis fekete és fehér splash és kész is lett 🙂
Az augusztusi stílusgyakorlatunk a vintage-ról szól. Fantasztikus a moodboard tábla. Imádom, de nem mondom, hogy bármikor álmomból felkeltenek és tudok vele alkotni. Sebaj, gyakoroljunk.
Lesett a falról, cseppet sem magától a fali óránk. “Szandra vagyok, scrapfüggő!” vallom be őszintén, tehát látván a lehetőséget, nem dobtam ki. (Mivel ugyanígy gondolkodtam a tönkrement melegszendvicssütőnkről, talán mégis az én készülékemben van a hiba :))
Alapozni nem kellett, mert valami lakk szerű bevonat volt rajta. A scrapiniek Fantasma XL chipit festettem le először és odapróbáltam az alapra. Perfect volt a találkozás, jöhetett a maszatolás. Fehér gessoval stencileztem és elkezdtem a vízfestékkel és a barna és antik bézs színű mistekkel pepecselni. Barna distress tintával használtam az AALL and Create bélyegzőt, amiből már csak egy “kakakófolt” látszik 🙂
Drága Barátnőm már úgy jött haza a Balatonról, hogy szedtünk fakérget és elhoztuk neked, hátha fel tudod használni. Nanáhogy! Ide vele! Beépítve!
Nem volt itthon szizálom, de egy másik barátnőmtől kaptam angyalhajat. Ezt is beépítettem. Mellesleg a kis csillogása pontosan olyan, mint a táblán 🙂
Rétegzésnél papírfecnit, csipkét és kartont használtam. A fotó széleit is öregítettem egy kicsit arany festékkel.
Virágok, fém díszek és kütyük kerültek a kezem ügyébe. Putty, ez is rögzítve 🙂
Időnként fehér gessoval és száraz ecsettel visszatompítom a színeket, hogy harmónikusabb legyen az összkép. Nah még egy két chipi és dísz 🙂 Puty-puty
Bedobom a közösbe, kérdezvén, hogy milyen, mert nem nagyon éreztem a magaménak.
Már, már azt gondoltam, hogy készen vagyok. DE még próbálgattam ide a címet és oda a címet. Festegettem és bélyegeztem, fröccsintés és szórás, most lett kész! Vagy csak felragasztottam mindent, ami mozdítható????
Szóval a lényeg, hogy miért is ne tartozhatna többféle megoldás egyetlen fotóhoz?!
Alkotók vagyunk, akik tele vannak érzelmekkel, vagy pont nem és minden befolyásolhatja, vagy nem a produktumot.
Nekem most így. Remélem tetszett és inspirált benneteket!
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!