Minimal DD

Még nincs kész!! Nyilvánvalóan 😀 De most nem is a teljes DD-re gondoltam, hanem arra, hogy nem is áptudét. Az van ugyanis, hogy szeretnék majd kis rövid videókat készíteni róla, hátha segítséget nyújt azoknak az alkotóknak, akik szintén azzal a nehézséggel küzdenek egy-egy album kapcsán, amivel én. Nevezetesen, hogy nem tudják 1-2 fotóra leredukálni az…

Nincs Karácsony Kevin nélkül

Sokan gondolják így, és képesek minden karácsonykor megnézni újra és újra a filmet. Én nem tartozom közéjük, nem utálom, de így hatvan felé már kicsit uncsi. De a kihívás az kihívás ebben az évben számomra különösen. Ha vannak köztetek olyanok, akik hasonlóan éreznek, ne adjátok fel, hajrá, meg tudjátok csinálni! Maradtam a plakátunkon is megjelenő…

Cuki űrlények

Sziasztok! Nem tudom megunni Art by Marlene cuki kis figuráit. 🙂 Persze az is óriási előnye, hogy nem kell vagdosni, csak kipattintani és ragasztani. 😀 A hátteret pasztellkrétával készítettem és egy kicsit ráerősítettem Dina Wakley firkapálcáival. Felragasztottam a kis űrlényeket, majd bélyegeztem és pacáztam. Az oldal széleit pedig fekete, fehér Poscával rajzoltam körbe. Íme az…

Gyűjtsd a meseszép pillanatokat

Kicsi szívünkbe megint Karácsony költözik! Ilyenkor még jobban szeretem az apró pillanatokat , a kis varázslatokat megörökíteni. Sok év óta végre sikerült karácsonyi fotózáson részt vennünk. A csodás fotókat még várom, de addig is a fotózáson, a telefonommal elkapott pár pillanatot mindenképpen oldalba kellett foglalnom, mert nagyon szeretem őket. Így egy sokfotós – na jó,…

Snowy Days

Most, hogy így lehűlt a levegő, és sarkvidéki hideg szél borzolja a hajunkat és a kedélyeinket, arra gondoltam, hogy valami olyannal rukkolok elő, ami segít a hideget átvészelni, és melengeti a lelkünket is (az enyémet legalábbis).  Mi lehet jobb egy ilyen hideg napon, ami megóv minket a fagytól, mint a jó meleg kötött kesztyű. Természetesen…

Csillámhajú lány

Sziasztok! Ma megérkezett hozzám Marlene adventi kalendáriumja. Hip-hip hurrá!!!! 🙂 Nagyon-nagyon várom, hogy nyitogassam a kis ablakocskákat! Egy kis meglepetéssel is készülök Nektek! 😉 Addig is gyártom szépen sorban a legújabb kollekcióval – Out Of This World – az art journal oldalakat. A mai alkotás a gyöngyhajú lány helyett, a csillámhajú lány becenevet kapta, hiszen…

Béke

Sziasztok! Marlene legújabb Out Of This World kollekciójából szeretném megmutatni az első elkészült alkotásomat, mely nem meglepő módon egy art jorurnal oldal. 🙂 Az Art by Marlene papírtömbből kiválasztottam az éjszakai hátteres papírt, melyet Magic ragasztóval felragasztottam az oldalra. Fényes Mod podge médiummal lekentem az egész oldalt. Felragasztottam a kivágatokat, majd következett a legizgalmasabb rész…

Kis kalózok a láthatáron!

Havi kihívás megint csak elgondolkodtatott engem is: legyenek hullámok, kalózos legyen és a fő színek: a sárga és a narancs. Persze jöhet hozzá még barna és fekete, köszi 😅. Tengeri emlékeket általában kékkel, türkizzel, kis homokszínnel kombinálva szoktunk elképzelni. A színek és az égő hullámok kapcsán én nem a pusztítást, hanem a csodás naplementét láttam…

A mulatságról mesélő maradékok

Ez már a sorban a harmadik tábori élményekkel dúsított junk journal albumom. Minden kis fecnit és maradékot elteszek a tábor alatt (értsd ez alatt, hogy az ebédlőből az alátétet és a fóliázásból megmaradt darabot issss!). Az album fő alapja a workshopra készített leírásom volt. Az előző albumokat is imádtam készíteni. Valahogy a junk stílus olyan…

Tök jó volt!

Itt az október, minden telis-tele tökökkel. Így most én sem “tököltem”😅, hanem megörökítettem egy igazán jó kis tökös emléket. Két éve az állatkertben jártunk október 31-én, ahol szintén minden tökös és szellemes volt. Gyerekek nagyon élvezték, én pedig sokat fotóztam. Idén is jó lenne ellátogatni és ha máshol nem is, de itt szellemeskedni egy kicsikét.…