Vendégalkotónk: Kurucz Kati

Sziasztok! Óriási boldogság számomra, hogy vendégalkotó lehetek. Kurucz Katinak hívnak (Katarína Kuruczová a Facebookon) és Szlovákiában, Révkomáromban élek. A scrapbookkal 2014-ben kezdtem foglalkozni, barátnőmnek, Boros Annának köszönhetően (addig azt se tudtam mi az). Először csak albumokat készítettem, később pedig layout-ot, ami annyira nem fogott meg. Úgy másfél éve kezdtem belejönni, majd jött a mixed media, ami elvarázsolt. Persze ez se ment mindjárt, sokszor megfutamodtam…

A szabadság csodás kertje

Legújabb oldalam a földszínek jegyében készült. Az e havi kihívás kapcsán láttam neki az oldalnak és több motívumot is felhasználtam a mood boardról: a fonalat, a kicsi fehér virágokat, a zöld összefolyatott vízcseppeket. A fotó, amit használtam, egy korábbi nyaralás során készült, mikor is egy elhagyatott kertben sétálva elkezdtem virágokat szaglászni. Nagyon hangulatos helyszín volt,…

A holnap álmai

Nem túl gyakran készítek monokróm oldalt, de most mégis megpróbálkoztam vele és imádtam minden pillanatát. Az alap koncepció az volt, hogy a hátteret vízfestékkel alakítottam ki, mist és anilin festék segítségével. A mintákat fekete gessoval és fehér modell pasztával stencileztem rá az alapra. Mindemellett egy széles lapos ecset  végével “cirmosítottam” a háttéren. A kép alá…

Az én időm…

  Júniusi kihívásunk meleg színekkel teli. Megragadtam a lehetőséget, miután már a tavaszon megtanultam bánni a zölddel, hát folytattam eme élményem 🙂 Néha már elegem van abból hogy semmit sem dobok ki. Ennek a csomagolóanyagnak pedig már tényleg majdnem az lett sorsa, mikor is a kuka mellett állva megihletett a mérete és vastagsága. Nosza kész…

Csináld amit szeretsz! – tagek

Virág ebben a hónapban megkímélt minket a rózsaszín, habos-babos színektől. Helyette hozott egy izgalmas zöld összeállítást. Őszintén szólva, magamtól nem jutna eszembe ilyen színekkel alkotni, de pont ezért volt rendkívül inspiráló. A hétvégén vidékre utaztunk és az utolsó pillanatban dobáltam be pár scrapcuccot ami épp a kezembe akadt és nagyjából stimmelt ehhez a moodboardhoz. És…

Álmodj egy kicsit…

Pár havonta, amikor azon agyalok, hogy mi legyen a következő alkotásom, akkor rájövök, hogy tageket viszonylag ritkán csinálok. Így ismét elővettem az előre vágott címke készleteimet és nekiláttam. Az Eszter által készített lila-arany mood board színei elég intenzívek és meghatározóak, így ezúttal igyekeztem ragaszkodni az „előírásokhoz”. Hozzátartozik az elkészítési folyamathoz, hogy az olaszországi utazásom előtti…

Vendégalkotónk – Szántó-Horváth Zsanett

Sziasztok! Számomra nagy boldogság, hogy ismét vendégalkotó lehetek! Köszönöm! Az e havi moodboardhoz felhasználtam a korábbi kihíváson nyert Studió 75 – Lavender Morning papírkészletemet. Most nem oldalt készítettem, hanem egy díszt az alkotószobámba. Az alapját férjemmel készítettem el mdf lapból. J Kiválasztottam a készletből a lila pöttyös papírt, felragasztottam magic glue ragasztóval, a szélét körömreszelővel…

Chasing dreams

Az e havi moodoard beindította a fantáziámat. Mostanában több olyan videót néztem a Youtubon, ahol fekete gessozott háttérre dolgoztak az alkotók. Ez nagyon inspiráló volt, így most én is ezt tettem. Sok üres felület nem maradt az oldalon, de egyszerűen nem bírtam leállítani a kezem 🙂 Emellett szerettem volna kifejezni az álmaink sokszínségét, a csillogást és…

Dreamer

Május havi kihívásunk nagyon kedvezett nekem. Kedvenc színemet használtam végre. Bár sok lehetőségem nagyon nem volt, mert még mindig nem áll rendelkezésemre annyi árnyalatú lila amennyit csak szeretnék, de azt hiszem így is elboldogultam 🙂 A most futó online worshopunk egyik anyagában bemutattam, hogy hogyan viselkedik az akril festék a különböző médiumokba keverve. Nos, én…

A remény színes palettája

Töredelmesen bevallom, hogy a Sugallatok Mixed Media ScrapKör áprilisi inspirációs táblájának színei nagyon messze állnak az én stílusomtól. Amikor megláttam, hirtelen nem is tudtam, hogy mit kezdjek vele. Alap esetben 1-2 óra alatt elkészítek egy alkotást, de ezúttal többet törpöltem azon, hogy mihez kezdjek. Csak ültem és gondolkodtam, hogy mi az, amivel azonosulni tudok. Még…

Nyári emlék

Bevallom, az ehavi moodboard rendesen megdolgoztatott. Bár imádom a pasztell színeket, mostanában egy kicsit másfelé kacsingatok 😉 Aztán a kezembe akadt egy nyári fotó, ami tavaly készült Balatonfüreden. Színeiben tökéletesen passzolt a moodboardhoz. Alapnak a Homegrown kollekció egyik papírját választottam. Ezt vékonyan lekentem fehér gessoval, hogy tompítsam a színét. Türkiz misttel és rózsaszín szivárványporral színeztem…

Képsorozatom

E havi mood boardunk igazi lányos színeket tartalmaz. Könnyed, lágy színek kombinációja, ennek ellenére én még is egy kicsit erősebb színeket használtam. Ennek oka, hogy megpróbáltam a fotóhoz igazítani a palettát. Ez alakalommal kasírozott vászonra esett a választásom, mert folytatni szeretném a képsorozatot. A szedresi workshopunkra készített inspirációs alkotás, majd ezt követően a táborban is…