Virágos romantika

A romantika tele szeretettel, szerelmes hangulattal, érzelmekkel és számomra sok-sok virággal. Igen ám, de ezt én legfőképpen rózsaszínben tudom elképzeli, … nem úgy mint Virág, aki erre a hónapra ezt a stílust a szürkével álmodta meg. Ez aztán kihívás a javából, – gondoltam ezt az első perctől fogva és szerintem ezzel nem voltam egyedül.  Számtalan…

It’s always tea time

Most nem tudok kis színeseket sztorizni, egyszerűen máshogy zajlott az alkotás. Kíváncsi voltam, hogy mit tudok kihozni ebből a Woodouts dekorálható alapból. Egy kis színest mégis 😀 Fel se merült bennem, hogy ez a forma nem torta- és/vagy sütitartó. Úgyhogy ez alapján gondoltam megpakolom majd díszekkel, elsősorban virágokkal meg ami még jön, ha már mini…

Vendégalkotónk: Kareen Dion

Sziasztok! Kareen vagyok, Kanadában, Quebecben élek. Egy igazi scrapbook fanatikusként ismerhettek, szeretem a tintákat, gombokat és papírokat! De alapvetően mindent szeretek ami a scrapbookkal kapcsolatos. A stílusomat nem definiálnám egy kifejezett stílusra, de a “virágos” mixed mediát nagyon szeretem. Van egy saját kis vállalkozásom a “Scrap Accent”, ahol gombokkal, kivágatokkal (képi és írásos) foglalkozom, amelyekkel…

Cuki

Sziasztok! Most már hivatalosan is kijelenthetem, hogy TandiArt függő lettem. 🙂 Imádom a kis cuki figuráit! A mai alkotásom a kisfiamnak, Bencének készült. A szobájába kerül, hogy emlékezzen a kis barátjára, Vackor macira. A maciról annyit kell tudni, hogy az ovis csoportjának a kabala állatkája. A gyermekek ha valami jót csinálnak mosolygós jellel jutalmazzák őket.…

Szürke Yin Yang, avagy semmi sem fekete vagy fehér

Amennyire egyszínűnek tűnik a havi mood boardunk, annyira nem az 🙂 Valóban a szürke szín lett kiemelve, de annak legalább 50 🙂 árnyalatával dolgozhatunk, ha ügyesek vagyunk 🙂 Első nekifutásra félretettem a színeket és a témán gondolkodtam el picit. Előkeresgéltem régi, romantikus pillanatokat, utazásokat, élményeket megörökítő fotókat. Már ezért megérte, mert hajlamosak vagyunk ezeket elfelejteni.…

“Az vagy nekem…”

A havi stílusgyakorlataink mindig magukban foglalnak valami kis – vagy nagyobbacska – csavart is. Jelen esetben a könnyed, rózsaszín vagy lila ködben úszó romantikust sikerült Virágnak megfejelnie (vagy éppen lefejeznie – kinek mit?! 😀 ) a színskálával. Ha még nem láttad, mutatom. Nehéz elmenni szó nélkül mellette 😀 Hozzáteszem, én csípem. Nno, nem mintha csuklóból…

STÍLUSGYAKORLATOK – Romantikus

Egy olyan stílust hozunk Nektek, amely mindenkihez közel áll, pláne így tavasszal. Nem csak a fák borulnak virágba, hanem a szívünk is. Azonban, hogy ne legyen ilyen egyszerű és színes az életünk, kicsit csavartunk ezen a stíluson és monokróm változatban hoztuk el Nektek, hogy méltán hívhassuk kihívásnak az e havi stílusgyakorlatot is. Ki ROMANTIKÁZIK velünk?…

Boldogság

Nagyon nagy öröm és boldogság számomra, hogy a Sugallatos csapatba, mint DT tag tartozhatok és még nagyobb öröm volt számomra az a sok-sok visszajelzés, üzenet, gratuláció és támogatás, amit Tőletek kaptam!  Kicsi szívem tele boldogsággal és minő véletlen – szoktam mondani, azok sincsenek csak úgy 🙂 – számomra a havi kihívás témája jelen hónapban sem…

Örökkön örökké

Az úgy volt, hogy mostanában láttam több gyönyörű esküvői fényképet. Hogy őszinte legyek, igencsak elirigyeltem, merthogy nekünk nincsenek profi fotóink. Éééés rádumáltam Mesit egy privát fotócserés játékra. Khmm, azóta begyűjtöttem még egy fényképet, de az egyelőre legyen meglepetés 😀 12″es scrapbook oldalban gondolkodtam, de mostanában úgy rápörögtem a vásznakra, hogy végül egy 24x24cm-es vászon lett…

STÍLUSGYAKORLATOK – Bohém

Megjöttem a várva várt márciusi kihívással, amely biztos vagyok benne, hogy mindenki tetszését elnyeri vidám színeivel és a stílus adta számtalan lehetőséggel. E hónapban a BOHÉM stílussal ismerkedünk meg és hippi lázban fogunk égni. Néhány szó a stílusról és a jellemzőiről:  „Bohémnak nevezik a rendezetlen életviszonyok között, könnyed és könnyelmű optimizmussal élő, a társadalmi formákkal…

Cukiság – Szilágyi Marianna

Számomra a TandiArt termékek jókedvet, vidámságot és sok-sok cukiságot sugároznak, így amint megláttam nagyon megszerettem őket. Ezer ötletem van mi minden fog még készülni a papírokból és a pecsétekből is (csak győzzem mindet megvalósítani!.) Ma délután, amíg a lányok jót játszottak addig én is játszottam egy kicsit, és az elkészült kis gyerekszoba dekort szeretném nektek…

Rózsaszín csillogás – Szilágyi Marianna

Imádtam készíteni és imádom! Rózsaszín és arany és virágok (na jó az lehet nem annyira barokkos, de azért elfogadjátok, ugye? a moodboard színpalettájának és az idézetének messzemenőkig megfelel – szerintem ☺ )  Nehezen tudtam csak hozzákezdeni, mert a fejemben sehogyan sem állt össze milyen fotóval lehet/tudok barokkos oldalt készíteni. Aztán egyszer csak megtaláltam, vagyis ő…