Pancserrrr! – Orrszarvú kihívás

Még most is röhögök, ha a havi kihívásra gondolok 😀 Nna de miért is?! Ritkán láthattok bele a háttérben zajló sztorikba – most sem árulok el természetesen mindent – csak egy kis szösszenetet a folyamatból. Konkrétan abból a levelezésből, amit a moodboarddal kapcsolatban folytattunk 😀 Bea szórakozott egy csöppet velem/rajtam, én meg megörökítettem 😉 Eleinte…

Állatira nyomozok

Olyan hosszú idő óta nem élveztem ennyire az “alkotást”. Tény, hogy ez sem lett a legtechnikásabb projektem, de nyugtat a tudat, hogy ez még csak a kezdet. Azért mutatom meg mégis már most nektek, mert így hátha adok ötleteket és hogy vihoghassunk egy jót 🙂 Szóval a vezérfonal a mókás nyomozás lesz. (Bevallom álmatlan, hosszú…

Állati jó móka

Sugallatok Matiné ehavi filmje: Ace Ventura, hív a természet. A film az igen régi, 1994-es alkotás, anno még láttam is és szerintem jókat is nevettem rajta, .. most meg inkább, .. jajj nm is írom, sokat változtam eszerint 🙂 Szóval a filmet társítva egy különleges és egyedi színpalettával, ami sárga, kék és zöld, … kihívás…

Altered ecset

A filmes kihívásunk inspijére még kicsit várnotok kell, mert elveszítettem a nyomot, vagy inkább még nem találtam meg. De miután tudjuk, hogy egy állati jó nyomozóról van szó, nem kétség, hogy meglesz előbb-utóbb. Most egy olyan alkotást mutatok nektek, amire már nagyon régen készülök, de valahogy eddig nem érett meg bennem, viszont most úgy éreztem…

Vintage ládikák Redesign with prima transzferrel

Teljesen meglepő módon egy ládikás poszttal készültem 🙂 A héten már több dobozkát is láthattatok tőlem a csoportban, és most a faládikák készítésének a titkaiba avatlak be Titeket. Ezeknek a készítése nem olyan túl nehéz, kis gyakorlás után otthon is nyugodtan bele lehet vágni. Kezeletlen fenyőláda volt az alap minden esetben. Ezeket egy kedves asztalos…

Vintage stílusú szalag táróló

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem eddig sok fejtörést okozott a szalagok, csipkék tárolása, hogy jól átlátható legyen és még mutatós is. Egy tavalyi Re-design with Prima élőben Iwona Marchewka mutatta meg a megoldást. Azóta tervezgettem, hogy egyszer majd készítek én is néhány vintage stílusú vállfát, ami tökéletes dísze a hobby szobámnak és…

Marie

Sziasztok! A Sugallatok matinéra végre én is kész lettem az alkotásommal. Bár nem 12-es oldal lett végül, remélem azért tetszeni fog. Nos, mit ne mondjak, feladta a leckét a Marie Antoinette film. Meg mellé a moodboard azzal a rengeteg rózsaszínnel… Mivel még nem láttam a filmet korábban, egyik este nekiültünk a férjemmel. Ő hamar feladta,…

Édes emlék

Igazán hálás vagyok azért, hogy ilyen barátnőim vannak! Az utóbbi időben a legnagyobb öröm az volt, ha tudtunk végre együtt egy kis időt tölteni. Talán nem meglepetés, ha azt mondom, hogy szomjazunk rendesen az élményekre és a társaságra. Így alakult, hogy ötvözve vágyainkat kitaláltuk, hogy egy élményprogramon veszünk részt. Bon-bon készítés volt a meglepetés kinek…

Szerelemlakat – vendégalkotónk: Sipos Zsófia

Sziasztok, Sipos Zsófi vagyok. 2016-ban összesodort az élet Sütivel, onnantól scrapbook szerelmes lettem, 2 éve csatlakoztam a Sugallatok Scrapkörhöz, aminek nagyon örülök, mert rengeteget fejlődtem azóta, igazából először albumokat készítettem, de egyre jobban érdekelt a mixed média világa, imádok festeni, maszatolni, varrni, a papírokhoz, tollakhoz pedig már kiskorom óta erősen vonzódom. Imádom a kihívásokat is,…

Igazi Boldogság

Megnéztem én is az e havi matiné filmjét és őszintén szólva, vegyes érzések kavarogtak bennem. Akárcsak Marianna én sem találtam benne a boldogságot. A film zenéje sem tetszett igazán, nem találtam oda illőnek, bár talán ha a korhűséget mellőzném, a hangulathoz lehet némi köze. Emiatt inkább a moodboard volt az alkotásom fő iránymutatója, és igyekeztem…

Boldogság?!?

Ehavi matiné Marie Antoinette világába repített el Minket. Ezidáig nem láttam még a filmet, örülök, hogy megnéztem. Sofia Coppola által írt és rendezett film eredeti módon mutatta be a francia királyné életét a francia forradalomig. Sokféle érzés és gondolat kavargott bennem végig a film nézése közben, hiszen próbáltam a havi mottónkat is figyelembe véve elemezni is…