Milli karácsonya

Még adós maradtam a kihívásra készült inspirációval, így ezt próbáltam megvalósítani. Kicsit nehezen ment, hiszen már túl vagyunk a karácsonyon és a mostani kihíváson karácsonyi alkotásokat kell liftelni. Először arra gondoltam, hogy valamilyen más hangulatú alkotást készítek inkább, de aztán másképpen alakult. Unoka öcsém küldött egy karácsonyi fotót kislányáról Milliről, ami annyira cuki, hogy rögtön…

Ünnepeljünk!

Nagy karácsony váró vagyok, számolom a napokat már nyár végétől, … és aztán hirtelen itt van és … el is múlt, … Szeretném meghosszabbítani a csillogását, a szeretet varázsát, de tudom, hogy el kell engedni és a szívünkben megtartani minden szépségét. Nemcsak a karácsony, hanem ez az év is véget ért. Különös, különleges és emlékezetes…

Merry Christmas

Most így néhány nappal karácsony előtt, mi mással készülhettem volna, mint egy ünnepi dekorral. Ezt a projektet már tavaly megálmodtam, de sajnos idő szűke miatt, nem került rá sor, ezért idén mindenképpen szerettem volna elkészíteni. Nem egészen ez volt az elképzelésem, de mint már többször is, hasonló esetben, alkalmaztam a mix médiás körökben szállóigévé vált…

Rózsaszín karácsony

Mostanság nagy divat lett a rózsaszín karácsonyi dekorok készítése. Én eddig főként a hagyományos karácsonyi színeket részesítettem előnyben, de a mostani kihívás is arra ösztönzött, hogy változtassak, és használjam bátran a rózsaszínt is. Persze ez nem áll messze tőlem, így a liftelendő alkotások közül én most Stacey Young (@staceyyoungdesingns) csillagját választottam. Egy régen meglévő formát…

Hello Winter

Sziasztok! Hát újra itt. Néhány nappal ezelőtt, elköszöntem az ősztől, csodás színeitől, hangulatától. Most arra gondoltam, köszöntöm a telet. Remélem szép telünk lesz. Hideggel, hóval, szikrázó napsütéssel. Ránk férne egy ilyen nehéz év zárásaként. Unokaöcsém Szabi küldött nekem, egy fotót, a kedvenc családi fotójukat, ami róluk, feleségéről Nóriról és kislányukról Milliről készült egy szép téli…

Visszakacsintás az őszbe

Sziasztok! Lassan vége a novembernek, sőt e hét vasárnap már meggyújtjuk az első Adventi gyertyát is. Tudom, hogy mindenki inkább már karácsonyi lázban ég, a csoportban készülnek a szebbnél szebb képeslapok, és otthon biztosan inkább az Adventi koszorúk, naptárak, asztali díszek és egyéb karácsonyi dekorációk készítésén munkálkodtok. Nézzétek el nekem, hogy mind ezek ellenére én…

Téli ráma dísz

Talán már észrevettétek, hogy szeretem a rámákat. Sokoldalúan kihasználható, jól variálható alap a scrapbook, mixed-media alkotásokhoz. Általában kevés időm van az alkotásra, így élvezem a kisebb, gyorsabban elkészíthető projekteket, amit be tudok fejezni egy üléssel. Ez is egy ilyen volt. Adta magát a dolog, előttem hevert a korábban rendelt kis méretű rámám, mellette a nemrég…

Téli varázslat

Én imádom a hógömböket! Most már szerencsére a lányaim is gyűjtik… Szeretem, ahogy megrázom és elrepít meseországba. Persze minden mulandó, de egy újbóli megrázás nem hagyja, hogy elillanjon ez a mese és mindig jókedvre derít. Most hozott alkotásom is egy hógömb, ami egy varázslatos téli tájba repít Minket. A shakert rázogatva megannyi gyöngy, csillám, flitter…

Mesevilág

Sziasztok! Vallomással tartozom… Akikkel együtt szoktunk alkotni a Szegedi Scrapklubon, sokszor hallhatják tőlem, hogy nincs olyan, hogy sajnálok belevágni egy papírba. Ez a vesszőparipám szokott lenni, mindenkinek elmondom, hogy a papírok azért vannak, hogy használjuk őket. Most elárulom, bizony nekem is van olyan papírom, amibe – ezidáig – csak nagyon ritkán tudtam belevágni. Egész pontosan…

Erdő szélén házikó

Sziasztok! Tudom, már nagyon nagyon várja mindenki a havi Lift me up! kihívásra készült műveket, sokan inspirációt/ötleteket gyűjtögetnek. Nos, nekik rossz hírem van, mivel nem a kihívásra hoztam alkotást.. Egy altered házikót készítettem Halloweenre, ami már hosszú ideje motoszkált a fejemben, de csak most kaptam meg azt a bizonyos löketet, hogy nekiálljak. Az inspiráció Finnabair egyik…

Ajándék alkotás 2/2

Sziasztok! Itt is vagyok Eszter ajándék alkotásával. 🙂 Az alapja egy mdf háromszög, melyet ugyan olyan technikával díszítettem fel, mert Szilviét. Art by Marlene kollázs-, rizspapír, kivágatok és régi könyvlap lett felragasztva az alapra. Egy kevés fehér gesso, rengeteg bélyegzés, maszkolás. 🙂 Esztert cuki virág ruhába bújtattam, ami miatt nagyon izgultam, hogy mit fog szólni.…