A homlokom hozzád nyomom – vendégalkotónk: Révhelyi Beatrix

Amióta eszemet tudom szerelmes vagyok a papírokba, az illatukba, a textúrájukba. Mégis csak 2016 ősze óta érdekel a scrapbook, ekkor készítettem első emlékmegőrző albumomat. A mixed médiával a Sugallatok „Bolond lyukból bolond szél fúj” tanfolyamán, 2017. áprilisában ismerkedtem meg igazán. Azt gondoltam, itt rengeteg technikát tanulhatok és beleláthatok sok szakmai titokba, amit abszolút meg is…

Részletek

Az a bizonyos pillangó a gyomrodban…

“Emlékszel még ugye, a kamasz éveinkre…” néha komolyan olyan érzés, mintha csak tegnap lett volna, pedig 12 évvel ezelőtti a fotó 🙂 Nagyon szerettünk Árpival csavarogni, utazgatni, persze szigorúan határon belül. Olyan sok szép hely van Magyarországon, ahol még nem jártunk. Kiemelten vonzódunk mindketten a várakhoz, kastélyokhoz. Megadjuk a kellő tiszteletet a régi emlékeknek, de…

Részletek

Se nem olasz, se nem luxus – avagy az egyszerűség gyönyörködtet :)

Mostanában engem ezek az új papírkészletek szippantanak be, így ha van időm, albumokat gyártok. Sajnos jóval kevesebb szabadidőm van, mint tavaly volt, így amikor van fél órám, órám, előkapom, elkészítek egy oldalt, majd megint félrerakom. Így készült el ez a minim is. Az Italian Luxury papírkészletből készítettem, és kimondottan az volt a célom, hogy olyan…

Részletek

Vendégalkotónk: Reidl Krisztina

Reidl Krisztina vagyok, négy évvel ezelőtt kezdtem scrapbookozni, amikor egy nyaralásunkat szerettem volna méltóképpen megörökíteni. Azóta szenvedélyemmé vált, készítek albumokat, oldalakat, plannerezek, pocket letterezek, képeslapozok. Rajongok a szép papírokert, chipboardokért, de szeretek rajzolni, festeni is alkotásaimon. Legújabb szenvedélyem, hogy másokkal, elsősorban Győriekkel is megismertessem, megszerettessem ezt a fantasztikus hobbit. Amikor a táborban átvettem Virágtól a…

Részletek

Virágos romantika

A romantika tele szeretettel, szerelmes hangulattal, érzelmekkel és számomra sok-sok virággal. Igen ám, de ezt én legfőképpen rózsaszínben tudom elképzeli, … nem úgy mint Virág, aki erre a hónapra ezt a stílust a szürkével álmodta meg. Ez aztán kihívás a javából, – gondoltam ezt az első perctől fogva és szerintem ezzel nem voltam egyedül.  Számtalan…

Részletek

It’s always tea time

Most nem tudok kis színeseket sztorizni, egyszerűen máshogy zajlott az alkotás. Kíváncsi voltam, hogy mit tudok kihozni ebből a Woodouts dekorálható alapból. Egy kis színest mégis 😀 Fel se merült bennem, hogy ez a forma nem torta- és/vagy sütitartó. Úgyhogy ez alapján gondoltam megpakolom majd díszekkel, elsősorban virágokkal meg ami még jön, ha már mini…

Részletek

Monokróm romantika – Mucsi Bea

Bevallom, a fekete-fehér és a romantika elsőre fejtörést okozott. A romantikus stílus pasztell színekkel élt a fejemmel. De mivel oda vagyok a fekete-fehér fotókért, viszonylag rövid idő alatt sikerült átfordítanom a fejemben. A kihívásra egy vásznat készítettem. A fotó mögötti részt fekete gessoval kentem le, majd a széleknél popsitörlővel kicsit vissza szedtem a színt. Ezután…

Részletek

Vendégalkotónk: Kareen Dion

Sziasztok! Kareen vagyok, Kanadában, Quebecben élek. Egy igazi scrapbook fanatikusként ismerhettek, szeretem a tintákat, gombokat és papírokat! De alapvetően mindent szeretek ami a scrapbookkal kapcsolatos. A stílusomat nem definiálnám egy kifejezett stílusra, de a “virágos” mixed mediát nagyon szeretem. Van egy saját kis vállalkozásom a “Scrap Accent”, ahol gombokkal, kivágatokkal (képi és írásos) foglalkozom, amelyekkel…

Részletek

Life is dance

Sokáig gondolkodtam, hogy vajon milyen fotó lenne ideális az áprilisi, fekete-fehér romantikus moodboardunkhoz… először természetesen a legegyszerűbb megoldás jutott eszembe, hiszen van egy csomó profi esküvős képünk, azokkal a legkézenfekvőbb… aztán elgondolkodtam, hogy talán egy szimpla, hétköznapi szelfi jobban átadná, amit a táblánkkal kapcsolatban először éreztem, vagyis azt, hogy “a szürke hétköznapokban is van romantika”……

Részletek

Cuki

Sziasztok! Most már hivatalosan is kijelenthetem, hogy TandiArt függő lettem. 🙂 Imádom a kis cuki figuráit! A mai alkotásom a kisfiamnak, Bencének készült. A szobájába kerül, hogy emlékezzen a kis barátjára, Vackor macira. A maciról annyit kell tudni, hogy az ovis csoportjának a kabala állatkája. A gyermekek ha valami jót csinálnak mosolygós jellel jutalmazzák őket.…

Részletek